10993.htm       CIMSZO:        Debrecen                                SZOCIKK:     "A következő intézmények működnek a hitközség keretében:  Internátus, a gimnázium fennhatósága alatt. Talmud Tóra 40—50 tanulóval. Tanítói: Billitzer Jónás és Friedländer Mór, Intézmények: Izraelita Nőegylet, alapíttatott 1874. Első elnöke özv. Hartstein Sámuelné volt; követte őt leánya Popper Alajosné, utána ennek leánya Balkányi Miklósné ki negyedszázadon át viselte ezt a nemes tisztséget; 1919 óta özv. Léderer Miksáné áll a Nőegylet élén. OMIKE. A budapesti Omike fiókja alakult 1927. Elnöke: Létay Lajos vezérigazgató, főtitkára Barta Gyula dr. orvos, Ción betegsegélyző egylet. Elnöke Szőllős Dezső dr. ügyvéd, a Chevra Kadisa titkára. Alapíttatott 1888,, tagjainak száma 400. Bikur-Cholim betegsegélyző egylet, alapíttatott 1902. Tagjainak száma 280. Alapítványok: Reichman Ármin az össze 3 D.-i középiskolákban létesített alapítványokat, melyek azonban részint a hadikölcsön, részint pedig az infláció folytán elenyésztek. A zsidó gimnázium alapítványaiból megemlítjük a Brief Gina, Lichtenstein Samu és Dezső, dr. Fejér Ferenc alapítványokat, melyek a sok kisebb alapítvány mellett ma is egyenként 1200 pengő értékben fennállnak. D.-ben van a magyarországi status quo hitközségek országos szövetsége (l. Statusquo). Igen sok kiváló ember élt, működölt és működik ma is D.-ben. Ezek között országos hírre emelkedett: néh. Bakonyi Samu dr. országgyűlési képviselő, Balkányi Miklós dr., a városi telefon szervezője, a homokszőlő telepítéseknek egyik úttörő meghonosítója. Biederman Eisig nagykereskedő, Brief Gyula dr. főtörzsorvos, Brück Gyula városi zeneszerző, Hitesi Lajos országos hírű karmester, Hollander Leó bankigazgató, 48-as honvéd a Damjanich zászlóaljban, Kardos Samu dr. országos nevű védőügyvéd, báró Wesselényi élete c. két kötetes munka szerzője, Langfelder Artúr dr. törzsorvos, hősi halált halt 1915., Lieberman Leó orvos, Popper Alajos dr., a debreceni orvos-egylet elnöke, aki 1882. megírta a D.-i kongresszusi status quo hitközségek történetét Debrecen sz. kir. város egyetemes leírása c. munkájában. Popper Mór dr. ügyvéd, Rubin Farkas mezőgazdasági gépgyár igazgató, akit 1919. terroristák meggyilkoltak, Szántó Győző a GYOSZ elnöke, munkáskertek alapítója és néhai Weinman Fülöp dr., a D.-i titkára, később budapesti királyi közjegyző és a Pesti Izr. Hitközség elnöke. A közéletben jelentékeny szerepet játszanak: Balkányi Ede dr. városi t. főorvos, Balla Jenő ny. ezredes, Bleyer Lajos nagybirtokos, Debreceni Jenő városi gázgyári igazgató, Palk Lajos nagykereskedő, iparkamarai alelnök, Fejér Ferencz dr. a zsidó gimnázium felügyelőbizottságának elnöke. Füredi József és Füredi Sámuel zenetanárok, Hartstein István, Hartstein Nándor és Hartstein Dániel nagybirtokosok, Hegedűs Jenő dr. az ügyvédi kamara elnöke, Kardos Albert dr. író, zsidó reálgimnáziumi igazgató, Kenyeres Sándor dr. ügyvéd, költő és író, Lichtschein Jenő és Lichtschein Márton nagybirtokosok, Löfkovits Artúr a Ferencz József rend lovagja, a városi múzeum egyik alapítója és igazgatója, Révész Benő ny. ezredes, ifj. Schwarcz Vilmos városi közélelmezési igazgató a háború és forradalom alatt. Szántó Sámuel dr. kereskedelmi iskolai tanár, c. igazgató, a szövetkezeti alapon működő Kölcsönös Segélyző egyleteknek D.-ben és környékén egyik propagálója, Szőllős Ármin városi vágóhídi igazgató, Ungár Jenő bankigazgató, műgyűjtő. A D.-i Izr. Hitközség jelenlegi vezetője: Fejér Ferenc dr. elnök, ifj.. Schwarcz Vilmos alelnök, Brunner Lajos dr. iskolaszéki elnök, Rosenberg Adolf magánzó, Lusztig Dezső kereskedő, Halmágyi József kereskedő, Bárdos Jakab dr. ügyvéd, Geiger Miklós dr. ügyvéd elöljárók. A világháború alatt a D.-i zsidó katonák közül 157 a harctereken hősi halált halt. A D.-i hitközségnek 1856 óta meg van minden jegyzőkönyve. Gazdag és rendezett levéltára van. A következő rabbik működtek a hitközségben; Ehrlich Eduárd (1856), Fried Áron megyei főrabbi (1858), Lipschütz Hermán dr. (1871), Bernfeld Jónás (1872-90), Krausz Vilmos (1891-921); 1922 szept. óta Schlesinger Sámuel dr. — Fennállása óta a következő elnökök álltak a hitközség élén: Eisenberger Móric (1856), Feischl Fülöp (1858), Klein Ignác, Kohn Ignác (1860), Rott Elkán (1867), Sterelinski Manó (1871 ),Katz Jakab (1872), Rosenfeld Salamon (1882), Drucker Mór (1884), Scheer Benő dr. (1886), Balkányi Miklós dr. (1887), Feischl Károly (1890), Reichman Ármin (1893— 1908), Rosinger Lajos (1909-920), kinek közvetlen munkatársa Freund Jenő dr. ügyvezető alelnökvolt; Fejér Ferenc dr. 1921 óta. — A Chevra Kadisa elnökei voltak: Fried Bernát (1846), Klein Ignác (1864), Rott Elkán (1866), Feischl Fülöp (1867), Schwarcz Salamon József (1873), Drucker Mór (1875—80), Kohn Adolf (1880— 1886),Weinberger Lajos (1889), Katz Jakab(1892), Biederman Eisig (1892), Biederman József (1897), Stern József (1905—15); Guttfrend Sámuel dr. 1915 óta. — Jegyzők voltak: Popper Alajos dr. (1856), Weiman Fülöp dr. (1866), Czukor Sámuel (1871), Rottenberg Izsó (1872), Mandel Izidor (1873), SchwarczAlbert(1877), Lippe Ármin (1878), Simonovits Dezső (1890), Burger D. József (1891-1926), Kertész Lipót (1902—11), Guttman Mózes (1911 óta); Fábián Ferenc 1927 óta."                              Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 993 .cimszó a lexikon 191 . oldalán van.