10859.htm       CIMSZO:        Chevra Kadisa                        SZOCIKK:     Chevra Kadisa (h.). Szent egylet. A zsidóság egyik legősibb intézménye, amelynek gyökere a Talmud koráig nyúlik. Fő feladata a halottak eltakarítása a hagyományos szokások szerint. Ennek megfelelően a temető a C. tulajdona és a temetésekre vonatkozó eljárások az Ő hatáskörébe tartoznak. De a kegyelet rendszerint még nem meríti ki munkakörét, mert legtöbbször betegeket és szegényeket is támogat, nagyobb hitközségekben általános kultúrtörekvéseket is. Olyan fontosnak tartották a C. intézményét, hogy létesítését az érvényben levő vallástörvények írják elő és működését a Sulchan Áruch (l. o.) szabályozta. Minden hitközség vallásos kötelessége, hogy alakulása után alakítsa meg mindjárt a C-t is. Magyarországon sok C. évszázados múltra, tekinthet, a legnagyobb a Pesti Izr. Hitközség keretében működő, amely széleskörű filantrópiát is művel. A C. kötelékébe való felvétel ünnepélyes formák között megy végbe.                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 859 .cimszó a lexikon 168 . oldalán van.