10840.htm       CIMSZO:        Chásszidizmus                         SZOCIKK:     Chásszidizmus, vallásos irányzat, amely a kabbalából (l. o.) meríti miszticizmusát. Ez az irányzat Magyarországon is megerősödött és jellegzetes életformákat bontott ki az északkeleti és erdélyi részeken, de nem itt, hanem Lengyelországban támadt és a XVII. sz.-ban. onnan ágazott el mindenfelé. Eleinte a Lurja-féle miszticizmusból táplálkozott, később lényegesebb részeiben eltért attól és a XVII. sz. sok csalódást okozott messianizmusának hatása alatt új ideológiát teremtett. Tulajdonképpeni megalapítója Israel bal Semtov (= Best, 1. Chasszid), akit ma is még a chásszideus hitvallók eszményképének tisztelnek. Tanításai arra irányultak, hogy a vallásos megnyugvásért küzdő embert eloldja a komor aszkézistől, amely ránehezedik a lélekre és megakadályozza Istenhez való boldog szárnyalásában. Az élet legfőbb feladatául a harmonikus örömérzésben való megtisztulást hirdeti a C. Ezt csak belső lelkesedéssel (hisz-lahuvusz) éri el az ember és csak úgy, ha olyan fokig forralja fel eksztázisát, hogy az anyagias indulatok kiolvadnak belőle és szinte személytelennek érzi magát. Az individuális léteitől való eloldást (bitulha-jes) nem az anyagi életöröm élesebb átérezhetése végett követeli a C,. hanem azért, hogy általa az igazi vallásosságba tisztulhasson az ember. A chásszid az Avódában (szolgálat) teljesíti meg ezt a megtisztulást. Az Avóda, amelyben az élet köznapi tevékenysége is magasabb jelentőséget nyer és az istentisztelettel harmonikusan összeforr, értelmét a lelki elmélyülésből (kavvónó) nyeri és szent cselekedetté is ez avatja. A C. főleg ezen a ponton tér el a Lurja-féle miszticizmustól, amely a kavvónó alatt az akaratnak céltudatos megfeszülését érti, míg a C. az érzelmekben elmerülő és magában az életben gyökerező akarást érti alatta. Mérhetetlen magasságig nő a chásszidikus felfogásban az ember elhivatása és ezért is tiszteli a caddikot, akiben a legmagasabb isteni szférákban megtisztult ember képviselőjét látja. A chásszideus világszemlélet kardinális alapelve, hogy az egész természet eloldhatatlan Istentől, nem csak eszmei, de materiális jelenségeiben is. Minden szerves és minden szervetlen életben Istennek elszórt szikrái (necicósz) működnek, még a legrútabb és legalacsonyabb dolgok is a necicósztól élnek. Gyűlölni és megvetni már ezért sem szabad semmit sem. Az alacsonyrendű dolgokba hullott istenszikrák méltatlan helyzetükben is megtartják isteni természetüket és az Istenhez tartoznak, bárha attól időlegesen el szakadtak. Visszaömlésüket megváltásnak érzi az istenség és az istenlélek (Sechina) megváltását ilyenformán az ember segítheti elő, ha egyforma szeretettel arra törekszik, hogy minden teremtett dologban zavartalanul működhessen az Isten természete, mert kelyhükből csak akkor térnek vissza ősforrásukhoz az istenszikrák, ha hivatásukat megteljesítették. Ebben a felfogásban elhomályosul a rút és a szép között való különbség és az élet közönséges funkciói is ebben nemesülnek meg. A chásszid zsidó oltárnak tekinti az asztalát és áldozásnak a lakomáját. Bárha a C.-ban a spekulatív elem elég bőséges, rendszerét mégsem a spekulációkból fejlesztette ki, hanem inkább a természetbe forrt világlátásból és legpregnánsabban legendáiban és példázataiban jut kifejezésre. Népies irányzattá ezért nőhetett meg. A hitéletben a vallásos impulzusnak a külső formáktól való felszabadulásra törekszik a C. történetének első évtizedeiben a Talmud ellen is fordult, de fejlődése során felismerte a benne rejlő erőforrásokat és visszatért hozzá, úgy hogy a talmudikus tudományok legintenzívebb művelésével a C.-ban is találkozunk. Hitéleti alapja természetesen a Sulchan Áruch és csak abban tér el a nemchásszideus irányzattól, hogy életet önt a száraz formalizmusba, ami istentiszteleti rendjében is felismerhető. Az imádkozást nem kötelességszerűen és gépiesen végzi a chászid, hanem boldog örömmel és valóban emelkedett ünnepi hangulatban. Eksztázisa másokra idegenül hat, de kétségtelenül a belső örömteljes izgalom megnyilatkozása az és mindenesetre őszinte, ha talán túl hangos is. A chásszidikus élet központján a rebbe (caddik, korrumpált értelemben: csodarabbi) áll, aki a zsidó élet legfőbb instanciája. A máramarosszigeti, munkácsi, belzi, szadagorai, rebbékhez ezrével zarándokolnak a hívek, hogy lelki és anyagi gondjaik között vigasztalást és tanácsot kapjanak (l. Csodarabbi). A C. új életformákkal gazdagította a zsidóságot, megszínesítette a költészetét, kimélyítette lelki életét, de túlságba hajtott miszticizmusa elvonja a gyakorlati élettől és elidegeníti a világi kultúrától. Rendszerét a Ladiból való Snéur ben Salman építette ki és röviden chabad-nak mondják. Ez a szó a kabbalisztikus háromegy szefirosz: a chochmó (bölcsesség), binó (értelem) és daász (felismerés) szavak kezdőbetűinek összevonásából alakult és azt jelzi, hogy a rendszerben az értelem dominál.                             Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 840 .cimszó a lexikon 165 . oldalán van.