10809.htm       CIMSZO:        Cenzúra                                   SZOCIKK:     """Cenzúra. A héber iratok és könyvek C.-ját a római  kath. egyház zsinati határozatainak alapján intézményesítették abból a célból, hogy felülvizsgálhassák, vajon a zsidó iratok nem tartalmaznak-e eretnekséget. Ettől a szemponttól függött valamely héber könyv vagy kézirat terjesztésének lehetősége.  Ha az iratot veszélyesnek tartották egyházi szempontból, akkor nem csupán azt kobozták el, hanem valamennyi másolatát is elégették. Számos esetben a szöveg revíziójára is vezetett a C. s innen van a régi talmudkéziratok némely eltérése. Főképpen Itáliában volt ez szokásos, miután  az  inkvizíció itt néha tudósokat (részben ker. teológusokat, részben kikeresztelkedett zsidókat) vett igénybe a felülvizsgálásnál. A C. szó a XII. sz. közepén merül fel; censor volt a címe annak, akit a római kath. egyház kinevezett abból a célból, hogy megállapítsa, hogy mennyiben szorulnak a kéziratok revízióra s hogy annak megtörténte után átadhatók-e a forgalomnak. Állami cenzorok ezzel szemben csupán a XVIII. sz. közepétől fogva voltak és pedig Ausztriában, majd Oroszországban, míg Itáliában egyházi cenzor volt, akinek engedélyezését az olaszországi héber könyveken a XVI. sz. óta olvasni lehet. Ezek reveditor-nak, riveditore-nak, revisore-nak, esetleg   expurgator-nak nevezték magukat. Itt tehát inkább csak revizorról van szó, mint cenzorról. A cenzor szó egy 1595. Mantovában megjelent héber könyvön fordul elő, de később a többi kifejezést használták, mert a héber könyvet, mint a zsidó vallás termékét a kath. egyház már előre tévedéseket tartalmazónak minősítette, nem vette azonban annyira gondjaiba, mint az egyházi írók egyházi termékeit, amelyekre a tulajdonképpeni cenzort kirendelte. Külön az egyház Általános intézkedéseitől még az inkvizíció is beleavatkozott már az  igen korai időkben a héber iratok C.-jába. Ehhez képest számos könyvelkobzásról, kézirat- és könyv-auto de fé-ről tudunk, főképen Francia- és Spanyolországban (l. erre vonatkozólag Kereszténység és zsidóság viszonya  címszót) de német területen is.  A cenzor eljárása a következő volt: a héber iratokat és könyveket beszedték   tulajdonosaiktól  az inkvizíció nevében és intézkedésére  és beszállították  őket  a városi hatóságokhoz. Elrejtést nem csupán konfiskációval és pénzbírsággal, hanem bebörtönzéssel és vagyonelkobzással is büntették. Az összeszedett könyveket a revizor átvizsgálta s a neki nem tetszőt elkobozta,  tulajdonosát pedig megbüntette. A kijavított könyvet v. kéziratot a tulajdonos visszakapta s mellé engedélyt, hogy olvashatja. Minthogy az inkvizíciónak ez a hivatalos tevékenysége az alkalmazott fizetésével járt, ennélfogva természetesen ezt is a zsidóknak kellett fizetniük. A kijavított kéziratot v. könyvet szigorú büntetés mellett nem volt szabad visszajavítani. Minden olyan kitétel, amely akármire is vonatkozott, de nem felelt meg a kath. egyház felfogásának, elítéltetett; ilyenek voltak p. o. az idolatriára, a kitértekre stb.-re vonatkozó kitételek a Talmudban és a későbbi iratokban. De a zsidóságot közelről érintő kiválasztottság, az eljövendő Messiásban való hit és más hasonló dolgok szintén töröltettek, sőt  annyira mentek az egyházi cenzorok, hogy a kódós és cádik (szent és jámbor) kifejezéseket is törölték, miután az nem keresztényekre vonatkozott, hanem csupán zsidó mártírokra. A törlés tintával történt és teljesen olvashatatlanná és rekonstruálhatatlanná tette a szöveget. Sok helyt a cenzor nem vett annyi fáradságot, hogy az inkriminált mondatot vagy szavakat áthúzta volna, hanem ehelyett egy egész lapot kitépett, vagy leöntött. A korrigálandó vagy kihúzandó kitételek jegyzékét a mintául szolgáló Index Expurgatorius tartalmazta. Ha a C.-művelet megtörtént, akkor igazolványt állított ki a cenzor latin, olasz vagy héber nyelven s azt a könyv címlapjára ragasztotta. Ugyanegy könyvet ugyanaz a hatóság, tehát többnyire maga az inkvizíció, többször is bevonhatott  és   felülvizsgálhatott. Némelyik könyv félszázad alatt öt C.-án ment át s valamennyi különböző hibákat fedezett fel benne. A XVIII. sz. közepétől kezdve a tartalmi részt már kevésbé szigorúan ítélték meg s az egész inkább formaság volt és illetéktelen beavatkozás. Az egyes cenzorok enyhesége jó- vagy rosszakarata, esetleg megvesztegetése vagy csalárdsága is szerepet játszott a C.-ban. Számos hely tanúskodik az egyházi cenzorok hajmeresztő tudatlanságáról. Az állami C. első esete 1263-ból való, amikor Jakab aragóniai király ezt elrendelte. A C. a teljes Talmudkiadások elégettetésével hatott legnagyobb mértékben a zsidóságra. Ezek közt leghíresebb volt az 1551-i római. Igen érdekes az 1578—81-i báseli Talmud-kiadás,mely XIII. Gergely pápa külön engedélyével durván megcsonkítva került ki a nyomdából, a legesztelenebb kihagyásokkal. 1592-ben az inkvizíció hivatalosan kijelentette, hogy a zsidóknak «nincs joguk a Biblián és héber grammatikákon kívül más könyveket tartani». Azonban ez nem volt keresztülvihető. Általában véve Spanyolország és Portugália kivételével, ahol a zsidókat máglyával kiirtották, a többi államokban az inkvizíció nem bírt a zsidókkal, akárhogy is gyakorolta a C.-t s akárminő rendszabályokat is foganatosított. Éppen Itália, a C.-nak  évszázadokon át főhelye, volt a legszebben kiállított héber tudományos művek születési helye s a XVI—XVIII. sz.-ban Velence, Livorno, Mantova és  Cremona héber editiói a leghíresebbek közé tartoznak máig is. A XIX. sz.-ban a C. főhelye Oroszország volt, ahol a legtöbb héber könyvet nyomták az egész világon. Itt a század eleje óta államilag kinevezett cenzorok működtek s ezek maguk többnyire zsidó tudósok, néha a legelső kategóriából való nagy tudósok, minden esetben pedig kitűnő hebraisták voltak. Szerepük itt kizárólag az volt, hogy a politikai  megnyilatkozásoktól távol tartsák  a nagyszámú  hébernyelvű,   de   világi  tartalmú könyvet, folyóiratot stb.-t, míg a teológiai részbe egyáltalában nem kívánt az állam beavatkozni. A fontos az volt, hogy a cárért való ima bent legyen az imakönyvben, hogy a folyóiratok társadalom-politikai dolgokról ne írjanak; így p. o. egy cári rendelet 1891-ből a C.-nak megparancsolta, hogy a hébernyelvű folyóiratok azon híreit ellenőrizze, amelyek hitelt adnak «annak az új és széles körökben elterjedt híresztelésnek, hogy némely egyénnek esztelenül és szemtelenül szándékában áll protestálni a zsidók úgynevezett elnyomása miatt». Az orosz C. zsidó része kiterjedt a külföldről bejövő sajtótermékekre is és p. o. a kivándorlók segélyezésére való felhívást is betiltotta. A Habsburg-korona országaiban s így Magyarországon is volt héber könyvek C.-ja. Ez az állami C. rendkívül tisztességesen és jó akarattal működött s nem hasonlítható az inkvizíció esztelen betűöléséhez, mely német-osztrák területen is évszázadokon  át éreztette hatását. A Habsburgok állami C.-ja valószínűleg a forradalmi idők hatása alatt keletkezett s az első állami cenzor a nagyműveltségű és tudású K. Fischer volt Prágában 1791—1831-ig. Alatta a legszebb s máig keresett és használt héber tudományos művek, többnyire folio alakúak, láttak napvilágot. Úgy ő, mint utódai, kettőt kivéve, keresztények voltak. A két zsidóvallású cenzor Herzfeld Löb bécsi és Kohlman J. C. (1837) pesti cenzor voltak. Irodalom. W. Popper, Censorship of Hebrew books (1899 New-York); Porges, Censorship (1904. Jew. Encycl.); Reusch, Der Index der verbotener Bücher (2. k. 1883—85); n. a. Judices Librorum Prohibitorum (1886): A. Berliner, Censur und Confiscation (Frankfurt a/M. 1891); M. Stern, Urkundliche Beiträge (Kiel 1893); Sacerdote, Revue des Etudes Julves XXX  k.-ben."""                                Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 809 .cimszó a lexikon 161 . oldalán van.