10756.htm   CIMSZO:     Buda  SZOCIKK:    Buda, Magyarország egykori fővárosa, a középkorban sz. kir. város, 1872 óta három kerületével alkotórésze Budapest (l. o.) székesfővárosnak. Zsidó lakossága az I. kerületben 8167, a II.-ban 5378, a III.-ban 5720. összesen: 19.265. Egy XIII. sz.-beli Izsák ben Mózes bécsi zsidó tudós a budai zsidókról közölt leírásában Budnnak nevezi, a XV. sz.-ban Ovn, Új-Ovn jelöléssel fordul elő a héber iratokban, szembeállítva Ó-ovnnel; később pedig Ovnstadt nevet visel, az e korabeli zsidó válólevelek hivatalos megnevezése szerint: Budn, mely Óvnak neveztetik. Egy XV. sz.-beli író a Budn szó használatát annak tulajdonítja, hogy a zsidók ilyenképp akarták kifejezésre juttatni a magyar nyelvhasználat elsőbbségét. A XVI-ik sz.-beli B.-i zsidók már csak Ovnnak nevezik B.-t, ami arra mutat, hogy közhasználati nyelvük a német volt és ezt megerősíti irataikban a Danának Donaunak való elnevezése. A török zsidók már Budru,  Budn és csupán egyszer a «Higri királyságban levő» Budáht használják a város megjelölésére. (V. ö. Büchler, «A zsidók története Budapesten». A B.-i zsidók bevándorlásának idejét csak hozzávetőlegesen lehet megállapítani. A X. sz. előtti források még nem ismerik a magyar zsidókat és mivel a B.-i hitközség (l. Budai izr. hitközség) a XII. sz.-ban már fennállott, a B.-i zsidók megtelepedésének ideje minden valószínűség szerint a XI.  sz. második felérő esik. A történelem még máig sem tudta szilárdan megállapítani, hogy B.-nak első zsidó telepesei zsidóhitű magyarok és kabarok (l. o.), vagy Németországból és a nyugati szláv tartományokból  bevándorolt  zsidók  voltak-e. Szertartásaiknak jellege azonban német eredetre vall, ahogy az B. történetében fellelhető. Lakóhelyeik B.-n a tatárok betörése előtti időkből nem állapíthatók meg. IV. Béla óta azonban a zsidó negyedben az ú. n. zsidó utcában (l. Budai zsidó utca) laktak. A zsidó-kapu (l. o.) közelében állott 1307. a zsinagóga és a kapun túl a mai krisztinavárosi templom környékén feküdt a temetőjük (l. Budai zsidó temető). A B.-i zsidóság valóságos gettója a XIII. sz. vége felé alakulhatott, mert 1279. a B -i zsinat (l. o.) még  azt hibáztatta, hogy a keresztények együtt laknak a zsidókkal. A B.-i zsidók főleg kereskedéssel foglalkoztak és kereskedelmük Cseh- és Németország felé irányult. Társadalmi   helyzetüket a   középkor   uralkodó szelleme hátrányosan befolyásolta, amiről az első hírt a honfoglalás után kétszáz évvel a szabolcsi zsinat (l. o.) adja. 1251-ben már szüksége mutatkozott annak, hogy Béla (IV.) zsidótörvénye (l. o.), amely bizonyos  szabadalmakat biztosított számukra, létrejöjjön. 1348-ban kiűzték B.-ról a zsidókat az ország többi zsidóival együtt, mert nekik tulajdonították a fekete halálveszedelmet. A kiűzetés  szomorú  történetét  Kohén József zsidó krónikás is közli. 1360-ban ismét száműzték őket, ahogy a B.-i krónika (Chronicon Budense, Buda 1838) beszéli, azért, mert Nagy Lajos nem tudta őket a katolikus hitre téríteni.  Ez a száműzetés (l. kiűzetés), amely különben  országos jellegű volt, négy esztendeig tartott. Visszatérésük után Nagy Lajos országos zsidóbírói hivatalt (l. Zsidó bíró) állított fel B.-n az ország zsidósága ügyeink intézésére. Zsigmond alatt adták ki a Budai törvénykönyvet (l. o.), amely súlyos megaláztatásokat hozott a zsidóságra. Ekkor tették kötelezővé számukra a sárga folt (l. Zsidójel) a vörös köpeny és hegyes süveg (l. Zsidó-öltözet) viseletét. B. városa arra törekedett, hogy a zsidókat a kereskedelemtől (l. Kereskedelem) eltiltsa és az üzletekre(l. pénzüzlet) utalja őket. A Budai zsidótörvény megemlékezik a zsidó utcáról, amely a mai Szt. György-utca helyén volt. Itt volt a zsidó kapu és amellett állott 1307. a zsinagóga, amelyet kiűzetésük után a király Szt. Zsigmond nevere kápolnának avatott. A mohácsi vészt megelőző időben mégis meglehetősen élénk volt a kereskedelmük. Pénzüzleteik is kiterjedtek voltak, a jobbágytól kezdve a királyi kincstárig mindenki hozzájuk fordult kölcsönért. Viszontagságos időket élt a magyar zsidóság 1391. és az 1405. esztendőt «átok» évének jelzi budai Izsák nemrég kiásott sírkövének felirata. Valószínűleg budai Nátán zsidó tudós is üldözés miatt költözött a cseh Égerbe és ez időtájon kerülhettek a külföldi hitközségek  emlékkönyveibe a magyarországi, így a B.-i zsidó vértanukról szóló feljegyzések. A B.-i üldözések  szórhatták  szét a B.-i és pesti zsidókat 1406—-43-ig az ország különböző hitközségeibe. A B.-i hitközség (l. o.) a XV. sz. eleje óta kerül előtérbe a magyar zsidóság életében és a magyar zsidók érdekeik képviseletét is a jelentékeny számú és tekintélyes B.-i zsidóságra bízza. 1406 óta egy fél évszázadon át majdnem, kizárólag B.-i zsidók szerzik meg a királyoktól Béla kiváltságlevelének másolatát (l. Béla [IV.] zsidótörvénye). Mátyás királyt szentírással a kezükben fogadták a B.-i zsidók és az ő közbenjárásukra erősítette meg a kiváltságlevelet. Mátyást székesfehérvári megkoronáztatására is elkísérték a B.-i zsidók, a tekintélyes Mendel-család egyik tagja tizenhat csatlóssal lovagolt a király előtt. 1476. Mátyás lakodalmi menetét lovas bandériummal fogadták (l. Bandérium). Mátyás király 1482. felállította a zsidó prefekturát (l. o.), az ország zsidóságának legfőbb   fórumát.  Prefektusnak pedig Mendelt, (l. o.) a B.-i hitközség elnökét nevezte ki. Mintegy hatvanhárom  évig állt fenn ez a hivatal és ez idő alatt az ország zsidóságának súlypontja B.-ra került. A prefektusi tisztséget mindig a Mendel-család egyik tagja töltötte be. II. Ulászlót ugyancsak Tórával várták a B.-i zsidók és jogaik megerősítését kérték. A prefektus pedig huszonnégy pompás lovassal kísérte el Székesfehérvárra a koronázáskor. II. Ulászló alatt szabadjára indult a zsidóüldözés, B.-ra felhívták a pozsonyi zsidókat és mikor ezek nem tudták a szükséges pénzt a királynak  előteremteni, bebörtönözték őket. A B.-i zsidók házainak megtámadása is egyre gyakrabban megismétlődött, mert a nép azt hitte, hogy a zsidók óriási kincsek fölött rendelkeznek. A B.-i zsidók, vagy ezer lélek, ez időben B. adójának, évi kétezer forintnak a   felét fizették,  ami nem állott arányban B. keresztény és zsidó lakosainak számával, mert a zsidók nem tették B. lakosságának a felét. 1495. olyan veszedelmes méreteket öltött a zsidó hajsza (l. Budai zavargások), hogy a zsidóság külön védelmi  őrséget szervezett.  Ilyen   nagyméretű zsidóüldözés újra csak 1525. volt, amikor a tömeg megostromolta a zsidó negyedet (l. Budai pogrom) Szerencsés Imre (l. o.), a király zsidó kegyence elleni gyűlöletében. A B.-i zsidók történetének a mohácsi vész előtti korszakát Szerencsés szereplése fejezi be. E korszakban a B.-i zsidóság már élénk kereskedelmet tartott fenn a külfölddel,  főleg erős kapcsolatok fűzték őket Törökországhoz, ami annak tulajdonítható, hogy számos   B.-i   zsidó házasodott Konstantinápolyból. 1526-ban, a mohácsi vész után B. menekülő főurait, papjait és polgárait csak néhány  gazdag zsidó követte, a többi ott maradt, hogy műhelyét, zálogüzletét megmenthesse a törökök prédaéhsége elől. A zsidók elöljárói halotti lepelbe burkolva jelentek meg a B.-t meghódító Ibrahim pasa előtt, élet- és vagyonbiztonságot kértek a hódítóktól és átadták a védtelenül maradt vár kulcsait. A zsidók sorsát azonban csak a később bevonuló szultán döntötte el.    A történelmi feltevés szerint kegyelmet adott nekik és vagyonuknak sem esett bántódása.  Mikor azonban  a szultán visszaindult, utána vitték a kegyelmet kapott keresztényeket és zsidókat. Vagy kétezer zsidót Törökország különböző városaiban helyeztek el, a keresztények pedig Konstantinápolyban a Héttorony környékén kaptak lakást. Ezzel a kényszertelepítéssel akarta valószínűleg a szultán népesebbé tenni birodalmát. Egykorú tudósítások különféleképen írják le B. elfoglalását, egy röpirat azt állítja, hogy a zsidók elszántan védelmezték a zsidó negyedet, mire a törökök kardélre hánytak negyedfélezer zsidót. Az egykorú újság a Newe Zeyttung azt közli, hogy miután a várbeliek kegyelmét kaptak, a törökök felszólították a zsidókat, menjenek velük Törökországba. A zsidók azonban mind B.-n akartak maradni, mire a zsidó férfiak közül negyed fél ezret legyilkoltak,  a húsz éven aluliakat, a nőket és gyermekeket elhurcolták. Az egykorú zsidó krónika azonban egyáltalában nem említ fel  semmiféle kegyetlenkedést. Míg a B.-i zsidók nagy része Törökországba került, a többi elszéledt az országban. De már 1526 okt. 9. megkezdik Pozsonyban a zsidók kiűzetését és nov. 9. a zsidók el is indultak Dévény felé. Jött aztán egy másik országgyűlési törvénycikk, amely elrendeli a zsidóknak az ország minden vidékéről, a szabad királyi városokból és helyiségeiből való rögtöni kiűzetésüket.  Ekkor azonban B.-n már egyetlen zsidó sem lakott. János király házaikat elajándékozta híveinek. I. Ferdinánd már megtűrte a zsidókat az országban, de B.-n ő is követte elődje példáját elajándékozgatta a zsidók házait. 1529-ben kerül B.-ra csak ismét zsidó, a müncheni Lazarus, aki mint a bajor herceg követe szerepel az udvarnál. 1538 körül találni először zsidó telepeseket. Nemsokára 1541. foglalták el a törökök ismét B.-t és legelőször a szombati kaput (l. o.) kerítették hatalmukba a zsidó-utca zsinagógája mellett. A török világ e korszakban kezdődik el Magyarországon. A zsidók és keresztények fejadója B. és környékén 50—215 akcse között váltakozott. Az adóztatás  súlyos terhei alatt nyögött a lakosság és csak később tették lehetővé, hogy az adót a hitközségek egymás között feloszthassák. Az adó behajtásának idején a törökök túszokul vitték a tekintélyes zsidókat, az adóletagadókat megkínozták és aki a kínzásba belehalt, annak vagyona a kincstárra szállt. A zsidók a legegyszerűbb életmódra szorítkoztak, mert a törökök mindent ürügyül használtak fel az adóemelésre. Fizettek fogyasztási és telekadót, gabonatizedet, város- és várépítési illetéket és véradót.   Mindezzel szemben azonban  letelepedésüket semmi sem gátolta, megélhetésüket nem nehezítették meg és zsidóságuk miatt nem üldözték őket. Ennek tulajdonítható, hogy a XVI. sz. második felében már népes zsidó gyülekezet volt   B.-n,   az   1580-i   conscripció   szerint nyolcvannyolc zsidó  család lakott,  kb. nyolcszáz  lélek, hatvannégy  házban.   Foglalkozásukat  az   összeírás  nem tünteti  fel.   Történelmi források azonban  arra mutatnak, hogy kereskedők, iparosok,  állami hivatalnokok és orvosok voltak. Az állami szolgálatban, mint kincstári hivatalnokok, bérletfelügyelők, számtartók, adó-  és törvénykezési  költségbehajtók voltak. B.-n a török uralom alatt is a zsidó negyedben laktak, amelyet mahallei jehudiánnak neveztek. 1598 okt. 4. szállták meg B.-t a császáriak. Az ostromlók nagy vérfürdőt rendeztek a zsidó városban. A héber krónika szerint a zsidók elszántan védték magukat, mert a császáriak győzelme esetén nem számíthattak kegyelemre.  A császáriak ostroma eredménytelen maradt és csak 1601. kezdődött ismét a császáriak előnyomulása és 1602 okt.-ben már ismét B. környékén portyáztak és hatodikán be is törtek a zsidó városrészbe. A városba szorult zsidók még az első ostrom óta igen rossz időket éltek át,  éhínség fenyegette őket és a nép már döglött lovakon  élősködött. Még négy esztendeig tartott a császáriak és a törökök közt a küzdelem, míg végre 1605. megkötötték a békét, amelynek létrejöttén a zsidók is erősen fáradoztak. A zsitvatoroki béke után a régi zsidó telepesek kezdtek visszaköltözni B.-ra. A zsidók lélekszáma az áttérőkkel is szaporodott, mert a B.-i zsidók átvették a török zsidók hittérítő szokásait és főleg a rabszolganőket térítették zsidó hitre. A XVII sz. második felében mintegy ezer lélekszámból állhatott a B.-i zsidóság. 1684-ben kezdtek ismét a császári csapatok B. ostromához. Júl. 14-től okt. 30-ig tartott az ostrom és a vár védelmében a zsidók is részt vettek, mert tudomásukra jutott, hogy a császáriak kardélre akarják őket hányni. Csak 1686 nyarán támadtak újból a császári csapatok. Elsőnek a zsidó, vagy Víziváros került a hatalmukba. A zsidók a felsővárosba szorultak, ahol éhezve, szomjazva figyelték a küzdelem kimenetelét. A júl. 27-i nagy ostromkor ők is minden erejükkel részt vettek a védelemben. Szept. 2. mégis megtörtént a végső támadás és  a brandenburgiak benyomultak a felsőváros zsidó utcájába. A zsidók menekülni igyekeztek, de akit utolértek közülük az ostromlók, azt lekaszabolták. Spanyol tudósítás szerint a parancsnokló tábornok hetvenezer forint válságdíjat kért a B.-i zsidóktól, a leggazdagabbakat pedig túszul lecsukatta. A B.-n tartózkodó ezer zsidó közül ötszáz kapott így kegyelmet, a többiek vagy a Dunába vesztek, vagy a katonák ölték meg őket. A császáriak a legborzalmasabb kegyetlenségeket követték el a sebesülteken. A felkoncoltak közül hetvenkettőnek az emlékét őrzi a wormsi hitközség.  A gettót a brandenburgiak teljesen kifosztották, a Tórákat és százszámra a könyveket a tűz martalékául hagyták. Csak néhány héber kódex maradt meg, amit gróf Marsigli mentett ki a zsidó utcából. B. elfoglalása után Cseh-, Morva-, Németország tele volt B.-i zsidó foglyokkal. A lotharingeni herceg, mikor bevonult B.-ra, váltságdíj fejében ígérte a zsidók megkegyelmezését. 270 zsidót és harmincöt Tórát Nikolsburgba szállíttatott, míg a váltságdíj egybegyűl. Harminckilenc hétig tartották fogva a B.-iakat, mert a pénzt nagy nehezen  tudták  összeszedni, pedig   egész   Európa  zsidósága  a B.-i zsidó foglyok kiszabadításán fáradozott. A szerencsésen megmenekült B.-i zsidók Cseh-, Morva-, Német- és Törökország gettóiban telepedtek meg. Származási helyük után Ofner-nek nevezték magukat.  A felszabadított B.-n, mint az egész országban kezdetét vette a megtorlás politikája. I. Lipót, a zsidók életlehetőségeinek korlátozására törekedett és Kollonics érsek országrendező javaslatai egyre rosszabbá érlelték a helyzetet. Ellenezte a zsidók újabb letelepítését, kétszeres közterheket akart kivetni rájuk, a mezőgazdaságtól való eltiltásukat kívánta, keresztény cselédet ne tarthassanak és keresztényektől elválasztva éljenek. Ha e rendeleteket a zsidókra kényszerítik, idővel önként elhagyják az országot. Aki pedig e rendeletet áthágja, azonnal űzessék ki az országból. 1690-ben már érződött a hatása Kollonics szellemének, a kancellária elrendeli Sopron megyének, hogy az örökös tartományokból odaköltözött zsidókat űzze ki. Mikor B.-ra újabb zsidó családok igyekeztek megtelepülni, már ez a hangulat fogadta őket, gyűlölködés és gazdasági féltékenység közepette kellett tengetni életüket. Több, mint fél évszázad múlt el így fölöttük, ami alatt a B.-n megtelepedett zsidóság hosszú küzdelmet folytatott a várossal, amely arra törekedett, hogy mint az ország többi szab. kir. városai, korlátlanul rendelkezhessék a zsidókkal. Ez időbe esik a kurucfelkelés ideje és mikor a felkelők 1706. feltünedeztek B. környékén, a zsidók is részt vettek a sáncmunkálatokban és élénken kifejezésre juttatták királypárti érzelmeiket. A zsidók és a város között ekkoriban kezdődött a viszálykodás, mert Lipót már 1703. minden lakost a városi törvényhatóság alá rendelt és a város a zsidókra is ki akarta terjeszteni a jogait. A B.-i osztrák várparancsnok azonban védelmébe vette a zsidókat a várossal szemben, mivel a zsidóság a kamara hatáskörébe tartozott. 1708-ban mégis sikerült a város törekvése, a hadügyi tanács meghagyta a várparancsnoknak, hogy ne keljen a zsidók védelmére. Így a zsidók a város fennhatósága alá kerültek, ami miatt számos tehetősebb zsidó elköltözött B.-ról és a többiek is kivándorlásra készülődtek. A B.-i kamarai adminisztráció erre felírt az udvari kamarához és a zsidók eltávozásának káros következményeit ismerteti, aminek csak a B.-iak egyéni érdekei látják a hasznát. A kurucfelkelés leverése után már nemcsak a zsidók, de a protestánsok és görögkeletiek is elnyomottakká lettek. 1711-ben, mikor az özvegy királyné, Eleonóra Magdaléna Terézia vezette az ország ügyeit, elrendelte, hogy B.-n a zsidók, akik városi telken laknak, a városi törvényhatóság alá tartoznak, annak adózni kötelesek, azonkívül pedig évenként a királyi kamarának tűrésükért bizonyos adót  fizetni tartoznak: védelmi és türelmi adót.     megtelepedésük óta fizették a kamarának, évi 50 forintot minden üzlet után. Türelmi adójuk jóval nagyobb volt, mint a rácoké. Most azonban ez megszaporodott a városi adóval. Hogy a zsidók megszabaduljanak a városi törvényhatóság könyörtelenségétől, védő urak fennhatósága alá igyekeztek magukat helyezni. Ilyen védő úr volt az országban minden főpap, fő- és köznemes, a kamara, a hadügyi tanács, és főrangú katona. Az 1735-iki konskripció szerint a B.-i zsidók közül kamarai felsőbbség alatt  állottak   tizenhatan, köztük a rabbi, katonai alatt öten, a városi törvényhatóságnak mindössze három magyar és hét külföldi volt alávetve. 1711 végén kiűztek Esztergomból a zsidókat, mire B. is kedvet kapott a zsidók zaklatására. Majd pedig elrendelte, hogy Szent Márton napon túl a zsidók hagyják el a várost. 1712 nov. 18. pedig leromboltatta a zsinagógát. A B.-i zsidóság a királyhoz fordult védelemért és kérték, hogy a Vízivárosban és Pesten nyolc családdal négy üzletet tarthassanak. Ezért a négy üzletért 200 forint türelmi taksát ajánlanak fel. Kérik egyben a zsidó személyvám eltörlését és hogy a lerombolt templomot a város a maga költségén építse fel. A zsidókon azonban nem segített a kancellária, mert a folyamodványt véleményezés végett a tanácshoz küldte. Lipót a város ítéletére bízta, akar-e zsidókat tűrni, az özvegy császárné pedig megengedte, hogy a tanács a zsidókat a városi adózás és jurisdictió alá hajtsa. A város zsidóellenes politikáját 1713. ápr.-ban a kancellária azon leirata gátolta meg, amely megtiltja a már letelepedett zsidók üldözését. A zsidók ügyének rendezése végett pedig mind a két fél küldjön teljhatalmú követeket Bécsbe. A pestis miatt a követek nem utazhattak el, ami kapóra jött a városnak, mert folytathatta régi politikáját. Minden zsidóra fél forintnyi adót vetett ki, mire 1713 okt.-ben a kancellária magyarázatot kért. Ekkoriban készültek a zsidók lerombolt zsinagógájuk felépítéséhez, mire az esztergomi érsek rendeletileg tiltotta el a zsinagóga felépítését. A város és a zsidók között egyre tartott a nyugtalan állapot, míg végre III. Károly 1715 márc. 15. azon kívánságának adott kifejezést, hogy a város tűrje meg a zsidókat addig, míg ő véglegesen dönt a kérdésben. Így egyelőre a királyi védelem nyugalmat biztosított a B.-i zsidóknak, de azért továbbra is csak hátrányosan megkülönböztetett módon bántak velük. A B. és Pest közötti hídon minden zsidó télen egy, nyáron pedig egy fél garast tartozott fizetni. Végül is a B.-i osztrák városparancsnok közbenjárására a város kénytelen volt a zsidókat is a vámegyenlőségben részesíteni. A kurucfelkelés lezajlása után több zsidó család kapott B.-ra letelepedési engedélyt a királytól, aki bizonyos kiváltságokat biztosított számukra. Ez azután ismét felébresztette a város zsidógyűlöletét, mire 1719 márc. 27. a B.-i tanács felfolyamodással él a királynál a zsidók ellen. Elpanaszolja, hogy a zsidók mindjobban elszaporodnak, aminek igen károsak a következményei. A polgárkereskedők tönkremennek, a zsidók foglalják el a lakásokat és mivel már rabbijuk is van, oda zarándokol a zsidóság és könnyen megeshetik, hogy a kánonok és hercegprímás tilalma ellenére is, felépítik a zsinagógájukat. A polgárság terheiben nem akarnak részt venni és egyre a kamarai védelemmel hozakodnak elő. A város könyörögve kéri, hogy a zsidókat ne védje a kancellária a város privilégiumainak ellenére. A kancellária figyelmébe ajánlta a város kérelmét a hadügyi tanácsnak és az udvari kamarának, ahová a város egy másik kérelmét is felterjesztette és ebben tiltakozik az ellen, hogy a zsidók telket szerezhessenek. 1719. jún. 17-én a hadügyi tanács már értesítette a kancelláriát, hogy a szállító zsidók felett a katonai védelem június végével megszűnik, csupán a császári gabonaszállítóval Bürger Sámuellel tesz kivételt.  Az udvari kamara is kiadta a B.-i zsidókra vonatkozó intézkedését és mindössze a Nátán, Bacharach és Hirsch családokra kívánt kivételes bánásmódot. A város persze nem akart ebbe belenyugodni, mire a kancellária annyi engedményt mégis tett, hogy a nevezett zsidók a városnak is fizessenek adót. A város pedig megkezdte azoknak a zsidóknak a kiűzetését, akik nem tarthattak igényt a különleges védelemre. 1720 okt. 17. fajult el teljesen a helyzet. Sátoros ünnep éjszakáján a városi tanács rendelete alapján ingóságaikkal együtt kilakoltatják a  zsidó családokat és a polgármester kihirdeti, hogy 150 frt. bírság terhe alatt tilos a zsidóknak menedéket adni. Csak négy nap múlva érkezhetett meg a király parancsa, amelyben elrendeli, hogy a kiűzötteket engedjék vissza lakásaikba. Így egy darabig ismét nyugalomhoz jutottak a B.-i zsidók. 1725-ben, mikor a B.-iak úgy látták, hogy a bécsi udvarnál kedvezőtlenebb hangulat uralkodik a zsidók ellen, ismét mozgolódni kezdtek a zsidók ellen. Mire a magyar zsidóság   panaszt   nyújtott be  a bécsi udvari kamarához a B.-i tanács ellen. Ugyanekkor a város pedig összeíratta a zsidókat, hogy kiűzetésüket keresztül vigye.   Mialatt mindkét fél folyamodványai a bürokrácia útját járták és a király határozata még nem történt meg, a tanács 1728. parancsot ad, hogy Szent György napján hagyják el a várost. A zsidók ismét a királyhoz fordulnak védelemért, mire az ápr. 12. jelentést kér a várostól. A zsidók ismét megmenekültek a kiűzetéstől. Csak 1736. kezdődik újra hevesebb zsidóellenes mozgalom. Az előző évben elrendelt konskripció ekkor került a helytartótanács elé a tanács panaszait  tartalmazó  folyamodvánnyal együtt. Ismét a régi vádakat sorakoztatja fel és kéri, hogy a helytartóság járja ki a királynál a zsidók kiűzetésére az engedélyt. Két évvel később ismét a zsidók kiűzetését kérik. A király most sem teljesíti kívánságukat és megengedi, hogy a B.-i zsidók továbbra is kereskedhessenek, de a város vigyázzon, nehogy a zsidók Pestre vagy a dunántúli részekre menjenek. A város a királyi rendszabályt azzal tetézi, hogy minden Pestre átjáró zsidótól 17 krajcár hídvámot szedet. III. Károly utóda, Mária Terézia még annyi jóindulattal sem viseltetett a zsidók iránt, mint atyja. A B.-i tanács zsidóellenes áskálódásai  meghallgatásra találnak nála. A városi tanács most is régi érveivel támogatja  kérelmét és legelsősorban a zsidók szaporodását panaszolja fel. Az összeírás létszáma pedig, amely ekkoriban készült, mindössze kettővel mutat többet az előző konskripció lélekszámánál. 1742 szept. 22. kísérli meg a tanács legvehemensebb támadását a zsidók ellen.  Ebben már katolikus kérdéssé  teszi a polgári   kereskedők ügyét és  a  királynő vallásos  elfogultságában bízva,az önző érdekeket az uralkodó vallás érdekeiként tünteti fel. A királynő dec. 21. még ellenzi, hogy a folyamodványban felsorolt egyes zsidók terhére rótt bűnök miatt valamennyi zsidót büntessék. Mivel nem akarta a kincstárt megfosztani a zsidók adóitól, megfontolás tárgyává tette a kiűzetés kérdését és véleményt kért arra vonatkozólag, hogy hány zsidó maradjon királyi protekció alatt. Amíg a kitiltás fölött tanakodtak, Mária Terézia elhatározta, hogy kiveti az ország zsidóságára a türelmi adót (l. o.). A zsidóság vonakodik magára venni az új terheket, mire az udvar magatartása érezhetően megváltozik a B.-i zsidókkal szemben. 1743-ban a B.-i kamarai zsidók külön engedelem nélkül már nem kapnak védelmet. 1745 már. 8. a kancellária ismét sürgeti az udvari kamara végzését a zsidók kiűzése ügyében. A kiűzetést azonban  csak  egy  esztendő múlva vihették keresztül, amikor 1746 jún. 17. a királynő rendeletileg minden zsidót kitiltott B.-ról. A B.-i tanács júl. 5. tárgyalta le a királynő végzését, a királynő pedig júl. 7. külön leiratban értesítette elhatározásáról az udvari kamarát. A kamarai zsidók kísérletet tettek arra, hogy legalább a maguk számára nyerjék meg a királynő jóindulatát. Mária Terézia azonban hajthatatlan maradt. Szept. 8. volt a kivándorlás határnapja. A város még behajtotta a zsidókon az 1746. évre szóló adót. A zsidók pedig rekkenő hőségben, előbb, mint a végső határidő letelt volna, elhagyták a várost. A száműzöttek egy része Ó-Budán (l. Ó-Buda) telepedett meg, sokan szétszéledtek az országban, a többiek pedig Lengyelországba vándoroltak. A zsidó temetőben fekvő halottak csontjait 1806 júl. 17. kiásták és átszállították az óbudai temetőbe. Csak 1783. kezdődött meg ismét a zsidók letelepedése B.-n és Újlak elővárosban. Ez ideig még a zsidó házalókat is kitiltották a városból és csak az országos vásárok idején kereskedhettek B.-n a zsidó kalmárok. II. József rendelete oldotta fel a régi megkötöttségeket, amikor megengedte, hogy zsidók a sz. kir. városokban is letelepedhetnek. (l. Egyenjogúsító törekvés) Az első zsidó vendéglő 1787. nyílt meg B.-n a helytartóság engedélyével. A zsidógyűlölet csak nem csökkent, amit élénken bizonyít, hogy 1848., közvetlenül a márciusi napok után ki akarták űzni ismét a zsidókat, pedig a szabadságharc után is még mindössze 4976 zsidó lakott B.-n. A B.-i hitközség újjászervezése József császár uralkodása alatt kezdődött. Ezután is még sok zaklatást szenvedett, de a hitélet mégis megerősödött. A B.-i zsidók számára is csak az emancipáció (l. o.) hozta meg 1867. a jogegyenlőséget, B.-nak pedig önálló szereplése megszűnt 1872., mikor Pesttel (l. Pest.) egyesítették. Irodalom. Büchler, A zsidók története Budapesten [l. Buda] (Budapest 1901) ; Kohn,  A zsidók története Magyarországon [Buda, budai zsidók.] (Budapest 1884.); Kaufmann, Die Erstürmung Ofens und ihre Vorgeschichte (1895); Károlyi, Buda és Pest visszavívása (1686) ; Podhraczky József, Buda és Pest   sz.   kir.   városoknak volt régi állapotjokról  (Pest 1883) ; Újhegyi B., Budavár   keletkezése  és hadtörténelmi múltja   (Temesvár   1892) ;   Ziglauer,   Die   Befreiung Ofens. Insbruck   1686);   Die Vertheidingung Ofens durch Hentzi (Wien 1896).                                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 756 .cimszó a lexikon 144 . s köv. oldalán.