10756.htm CIMSZO: Buda SZOCIKK:
Buda, Magyarország
egykori fővárosa, a középkorban sz. kir. város, 1872 óta három kerületével
alkotórésze Budapest (l. o.) székesfővárosnak. Zsidó lakossága az I. kerületben
8167, a
II.-ban 5378, a
III.-ban 5720. összesen: 19.265. Egy XIII. sz.-beli Izsák ben Mózes bécsi zsidó
tudós a budai zsidókról közölt leírásában Budnnak nevezi, a XV. sz.-ban Ovn,
Új-Ovn jelöléssel fordul elő a héber iratokban, szembeállítva Ó-ovnnel; később
pedig Ovnstadt nevet visel, az e korabeli zsidó válólevelek hivatalos
megnevezése szerint: Budn, mely Óvnak neveztetik. Egy XV. sz.-beli író a Budn
szó használatát annak tulajdonítja, hogy a zsidók ilyenképp akarták kifejezésre
juttatni a magyar nyelvhasználat elsőbbségét. A XVI-ik sz.-beli B.-i zsidók már
csak Ovnnak nevezik B.-t, ami arra mutat, hogy közhasználati nyelvük a német
volt és ezt megerősíti irataikban a Danának Donaunak való elnevezése. A török
zsidók már Budru, Budn és csupán egyszer
a «Higri királyságban levő» Budáht használják a város megjelölésére. (V. ö.
Büchler, «A zsidók története Budapesten». A B.-i zsidók bevándorlásának idejét
csak hozzávetőlegesen lehet megállapítani. A X. sz. előtti források még nem
ismerik a magyar zsidókat és mivel a B.-i hitközség (l. Budai izr. hitközség) a
XII. sz.-ban már fennállott, a B.-i zsidók megtelepedésének ideje minden
valószínűség szerint a XI. sz. második
felérő esik. A történelem még máig sem tudta szilárdan megállapítani, hogy
B.-nak első zsidó telepesei zsidóhitű magyarok és kabarok (l. o.), vagy
Németországból és a nyugati szláv tartományokból bevándorolt
zsidók voltak-e. Szertartásaiknak
jellege azonban német eredetre vall, ahogy az B. történetében fellelhető.
Lakóhelyeik B.-n a tatárok betörése előtti időkből nem állapíthatók meg. IV.
Béla óta azonban a zsidó negyedben az ú. n. zsidó utcában (l. Budai zsidó utca)
laktak. A zsidó-kapu (l. o.) közelében állott 1307. a zsinagóga és a
kapun túl a mai krisztinavárosi templom környékén feküdt a temetőjük (l. Budai
zsidó temető). A B.-i zsidóság valóságos gettója a XIII. sz. vége felé
alakulhatott, mert 1279. a
B -i zsinat (l. o.) még azt hibáztatta,
hogy a keresztények együtt laknak a zsidókkal. A B.-i zsidók főleg kereskedéssel
foglalkoztak és kereskedelmük Cseh- és Németország felé irányult.
Társadalmi helyzetüket a középkor
uralkodó szelleme hátrányosan befolyásolta, amiről az első hírt a
honfoglalás után kétszáz évvel a szabolcsi zsinat (l. o.) adja. 1251-ben már szüksége
mutatkozott annak, hogy Béla (IV.) zsidótörvénye (l. o.), amely bizonyos szabadalmakat biztosított számukra,
létrejöjjön. 1348-ban kiűzték B.-ról a zsidókat az ország többi zsidóival
együtt, mert nekik tulajdonították a fekete halálveszedelmet. A kiűzetés szomorú
történetét Kohén József zsidó
krónikás is közli. 1360-ban ismét száműzték őket, ahogy a B.-i krónika
(Chronicon Budense, Buda 1838) beszéli, azért, mert Nagy Lajos nem tudta őket a
katolikus hitre téríteni. Ez a
száműzetés (l. kiűzetés), amely különben
országos jellegű volt, négy esztendeig tartott. Visszatérésük után Nagy
Lajos országos zsidóbírói hivatalt (l. Zsidó bíró) állított fel B.-n az ország
zsidósága ügyeink intézésére. Zsigmond alatt adták ki a Budai törvénykönyvet
(l. o.), amely súlyos megaláztatásokat hozott a zsidóságra. Ekkor tették
kötelezővé számukra a sárga folt (l. Zsidójel) a vörös köpeny és hegyes süveg
(l. Zsidó-öltözet) viseletét. B. városa arra törekedett, hogy a zsidókat a
kereskedelemtől (l. Kereskedelem) eltiltsa és az üzletekre(l. pénzüzlet) utalja
őket. A Budai zsidótörvény megemlékezik a zsidó utcáról, amely a mai Szt. György-utca
helyén volt. Itt volt a zsidó kapu és amellett állott 1307. a zsinagóga, amelyet
kiűzetésük után a király Szt. Zsigmond nevere kápolnának avatott. A mohácsi
vészt megelőző időben mégis meglehetősen élénk volt a kereskedelmük.
Pénzüzleteik is kiterjedtek voltak, a jobbágytól kezdve a királyi kincstárig
mindenki hozzájuk fordult kölcsönért. Viszontagságos időket élt a magyar
zsidóság 1391. és az 1405. esztendőt «átok» évének jelzi budai Izsák nemrég
kiásott sírkövének felirata. Valószínűleg budai Nátán zsidó tudós is üldözés
miatt költözött a cseh Égerbe és ez időtájon kerülhettek a külföldi hitközségek emlékkönyveibe a magyarországi, így a B.-i
zsidó vértanukról szóló feljegyzések. A B.-i üldözések szórhatták
szét a B.-i és pesti zsidókat 1406—-43-ig az ország különböző
hitközségeibe. A B.-i hitközség (l. o.) a XV. sz. eleje óta kerül előtérbe a
magyar zsidóság életében és a magyar zsidók érdekeik képviseletét is a
jelentékeny számú és tekintélyes B.-i zsidóságra bízza. 1406 óta egy fél
évszázadon át majdnem, kizárólag B.-i zsidók szerzik meg a királyoktól Béla
kiváltságlevelének másolatát (l. Béla [IV.] zsidótörvénye). Mátyás királyt
szentírással a kezükben fogadták a B.-i zsidók és az ő közbenjárásukra
erősítette meg a kiváltságlevelet. Mátyást székesfehérvári megkoronáztatására
is elkísérték a B.-i zsidók, a tekintélyes Mendel-család egyik tagja tizenhat
csatlóssal lovagolt a király előtt. 1476. Mátyás lakodalmi menetét lovas
bandériummal fogadták (l. Bandérium). Mátyás király 1482. felállította a zsidó
prefekturát (l. o.), az ország zsidóságának legfőbb fórumát.
Prefektusnak pedig Mendelt, (l. o.) a B.-i hitközség elnökét nevezte ki.
Mintegy hatvanhárom évig állt fenn ez a
hivatal és ez idő alatt az ország zsidóságának súlypontja B.-ra került. A
prefektusi tisztséget mindig a Mendel-család egyik tagja töltötte be. II.
Ulászlót ugyancsak Tórával várták a B.-i zsidók és jogaik megerősítését kérték.
A prefektus pedig huszonnégy pompás lovassal kísérte el Székesfehérvárra a
koronázáskor. II. Ulászló alatt szabadjára indult a zsidóüldözés, B.-ra
felhívták a pozsonyi zsidókat és mikor ezek nem tudták a szükséges pénzt a
királynak előteremteni, bebörtönözték
őket. A B.-i zsidók házainak megtámadása is egyre gyakrabban megismétlődött,
mert a nép azt hitte, hogy a zsidók óriási kincsek fölött rendelkeznek. A B.-i
zsidók, vagy ezer lélek, ez időben B. adójának, évi kétezer forintnak a felét fizették, ami nem állott arányban B. keresztény és
zsidó lakosainak számával, mert a zsidók nem tették B. lakosságának a felét.
1495. olyan veszedelmes méreteket öltött a zsidó hajsza (l. Budai zavargások),
hogy a zsidóság külön védelmi őrséget
szervezett. Ilyen nagyméretű zsidóüldözés újra csak 1525.
volt, amikor a tömeg megostromolta a zsidó negyedet (l. Budai pogrom)
Szerencsés Imre (l. o.), a király zsidó kegyence elleni gyűlöletében. A B.-i
zsidók történetének a mohácsi vész előtti korszakát Szerencsés szereplése
fejezi be. E korszakban a B.-i zsidóság már élénk kereskedelmet tartott fenn a
külfölddel, főleg erős kapcsolatok
fűzték őket Törökországhoz, ami annak tulajdonítható, hogy számos B.-i
zsidó házasodott Konstantinápolyból. 1526-ban, a mohácsi vész után B.
menekülő főurait, papjait és polgárait csak néhány gazdag zsidó követte, a többi ott maradt,
hogy műhelyét, zálogüzletét megmenthesse a törökök prédaéhsége elől. A zsidók
elöljárói halotti lepelbe burkolva jelentek meg a B.-t meghódító Ibrahim pasa
előtt, élet- és vagyonbiztonságot kértek a hódítóktól és átadták a védtelenül
maradt vár kulcsait. A zsidók sorsát azonban csak a később bevonuló szultán
döntötte el. A történelmi feltevés szerint kegyelmet adott
nekik és vagyonuknak sem esett bántódása.
Mikor azonban a szultán
visszaindult, utána vitték a kegyelmet kapott keresztényeket és zsidókat. Vagy
kétezer zsidót Törökország különböző városaiban helyeztek el, a keresztények
pedig Konstantinápolyban a Héttorony környékén kaptak lakást. Ezzel a
kényszertelepítéssel akarta valószínűleg a szultán népesebbé tenni birodalmát.
Egykorú tudósítások különféleképen írják le B. elfoglalását, egy röpirat azt
állítja, hogy a zsidók elszántan védelmezték a zsidó negyedet, mire a törökök
kardélre hánytak negyedfélezer zsidót. Az egykorú újság a Newe Zeyttung azt
közli, hogy miután a várbeliek kegyelmét kaptak, a törökök felszólították a
zsidókat, menjenek velük Törökországba. A zsidók azonban mind B.-n akartak
maradni, mire a zsidó férfiak közül negyed fél ezret legyilkoltak, a húsz éven aluliakat, a nőket és gyermekeket
elhurcolták. Az egykorú zsidó krónika azonban egyáltalában nem említ fel semmiféle kegyetlenkedést. Míg a B.-i zsidók
nagy része Törökországba került, a többi elszéledt az országban. De már 1526
okt. 9. megkezdik Pozsonyban a zsidók kiűzetését és nov. 9. a zsidók el is indultak
Dévény felé. Jött aztán egy másik országgyűlési törvénycikk, amely elrendeli a
zsidóknak az ország minden vidékéről, a szabad királyi városokból és helyiségeiből
való rögtöni kiűzetésüket. Ekkor azonban
B.-n már egyetlen zsidó sem lakott. János király házaikat elajándékozta
híveinek. I. Ferdinánd már megtűrte a zsidókat az országban, de B.-n ő is
követte elődje példáját elajándékozgatta a zsidók házait. 1529-ben kerül B.-ra
csak ismét zsidó, a müncheni Lazarus, aki mint a bajor herceg követe szerepel
az udvarnál. 1538 körül találni először zsidó telepeseket. Nemsokára 1541.
foglalták el a törökök ismét B.-t és legelőször a szombati kaput (l. o.)
kerítették hatalmukba a zsidó-utca zsinagógája mellett. A török világ e
korszakban kezdődik el Magyarországon. A zsidók és keresztények fejadója B. és
környékén 50—215 akcse között váltakozott. Az adóztatás súlyos terhei alatt nyögött a lakosság és
csak később tették lehetővé, hogy az adót a hitközségek egymás között
feloszthassák. Az adó behajtásának idején a törökök túszokul vitték a
tekintélyes zsidókat, az adóletagadókat megkínozták és aki a kínzásba belehalt,
annak vagyona a kincstárra szállt. A zsidók a legegyszerűbb életmódra
szorítkoztak, mert a törökök mindent ürügyül használtak fel az adóemelésre.
Fizettek fogyasztási és telekadót, gabonatizedet, város- és várépítési
illetéket és véradót. Mindezzel szemben
azonban letelepedésüket semmi sem
gátolta, megélhetésüket nem nehezítették meg és zsidóságuk miatt nem üldözték
őket. Ennek tulajdonítható, hogy a XVI. sz. második felében már népes zsidó
gyülekezet volt B.-n, az
1580-i conscripció szerint nyolcvannyolc zsidó család lakott, kb. nyolcszáz
lélek, hatvannégy házban. Foglalkozásukat az
összeírás nem tünteti fel.
Történelmi források azonban arra
mutatnak, hogy kereskedők, iparosok,
állami hivatalnokok és orvosok voltak. Az állami szolgálatban, mint
kincstári hivatalnokok, bérletfelügyelők, számtartók, adó- és törvénykezési költségbehajtók voltak. B.-n a török uralom
alatt is a zsidó negyedben laktak, amelyet mahallei jehudiánnak neveztek. 1598
okt. 4. szállták meg B.-t a császáriak. Az ostromlók nagy vérfürdőt rendeztek a
zsidó városban. A héber krónika szerint a zsidók elszántan védték magukat, mert
a császáriak győzelme esetén nem számíthattak kegyelemre. A császáriak ostroma eredménytelen maradt és
csak 1601. kezdődött ismét a császáriak előnyomulása és 1602 okt.-ben már ismét
B. környékén portyáztak és hatodikán be is törtek a zsidó városrészbe. A
városba szorult zsidók még az első ostrom óta igen rossz időket éltek át, éhínség fenyegette őket és a nép már döglött
lovakon élősködött. Még négy esztendeig
tartott a császáriak és a törökök közt a küzdelem, míg végre 1605. megkötötték
a békét, amelynek létrejöttén a zsidók is erősen fáradoztak. A zsitvatoroki
béke után a régi zsidó telepesek kezdtek visszaköltözni B.-ra. A zsidók
lélekszáma az áttérőkkel is szaporodott, mert a B.-i zsidók átvették a török
zsidók hittérítő szokásait és főleg a rabszolganőket térítették zsidó hitre. A
XVII sz. második felében mintegy ezer lélekszámból állhatott a B.-i zsidóság.
1684-ben kezdtek ismét a császári csapatok B. ostromához. Júl. 14-től okt. 30-ig
tartott az ostrom és a vár védelmében a zsidók is részt vettek, mert
tudomásukra jutott, hogy a császáriak kardélre akarják őket hányni. Csak 1686
nyarán támadtak újból a császári csapatok. Elsőnek a zsidó, vagy Víziváros
került a hatalmukba. A zsidók a felsővárosba szorultak, ahol éhezve, szomjazva
figyelték a küzdelem kimenetelét. A júl. 27-i nagy ostromkor ők is minden
erejükkel részt vettek a védelemben. Szept. 2. mégis megtörtént a végső támadás
és a brandenburgiak benyomultak a
felsőváros zsidó utcájába. A zsidók menekülni igyekeztek, de akit utolértek
közülük az ostromlók, azt lekaszabolták. Spanyol tudósítás szerint a
parancsnokló tábornok hetvenezer forint válságdíjat kért a B.-i zsidóktól, a
leggazdagabbakat pedig túszul lecsukatta. A B.-n tartózkodó ezer zsidó közül
ötszáz kapott így kegyelmet, a többiek vagy a Dunába vesztek, vagy a katonák
ölték meg őket. A császáriak a legborzalmasabb kegyetlenségeket követték el a
sebesülteken. A felkoncoltak közül hetvenkettőnek az emlékét őrzi a wormsi hitközség. A gettót a brandenburgiak teljesen
kifosztották, a Tórákat és százszámra a könyveket a tűz martalékául hagyták.
Csak néhány héber kódex maradt meg, amit gróf Marsigli mentett ki a zsidó
utcából. B. elfoglalása után Cseh-, Morva-, Németország tele volt B.-i zsidó
foglyokkal. A lotharingeni herceg, mikor bevonult B.-ra, váltságdíj fejében
ígérte a zsidók megkegyelmezését. 270 zsidót és harmincöt Tórát Nikolsburgba
szállíttatott, míg a váltságdíj egybegyűl. Harminckilenc hétig tartották fogva
a B.-iakat, mert a pénzt nagy nehezen
tudták összeszedni, pedig egész
Európa zsidósága a B.-i zsidó foglyok kiszabadításán
fáradozott. A szerencsésen megmenekült B.-i zsidók Cseh-, Morva-, Német- és
Törökország gettóiban telepedtek meg. Származási helyük után Ofner-nek nevezték
magukat. A felszabadított B.-n, mint az
egész országban kezdetét vette a megtorlás politikája. I. Lipót, a zsidók
életlehetőségeinek korlátozására törekedett és Kollonics érsek országrendező
javaslatai egyre rosszabbá érlelték a helyzetet. Ellenezte a zsidók újabb
letelepítését, kétszeres közterheket akart kivetni rájuk, a mezőgazdaságtól
való eltiltásukat kívánta, keresztény cselédet ne tarthassanak és
keresztényektől elválasztva éljenek. Ha e rendeleteket a zsidókra kényszerítik,
idővel önként elhagyják az országot. Aki pedig e rendeletet áthágja, azonnal
űzessék ki az országból. 1690-ben már érződött a hatása Kollonics szellemének,
a kancellária elrendeli Sopron megyének, hogy az örökös tartományokból
odaköltözött zsidókat űzze ki. Mikor B.-ra újabb zsidó családok igyekeztek
megtelepülni, már ez a hangulat fogadta őket, gyűlölködés és gazdasági
féltékenység közepette kellett tengetni életüket. Több, mint fél évszázad múlt
el így fölöttük, ami alatt a B.-n megtelepedett zsidóság hosszú küzdelmet
folytatott a várossal, amely arra törekedett, hogy mint az ország többi szab.
kir. városai, korlátlanul rendelkezhessék a zsidókkal. Ez időbe esik a
kurucfelkelés ideje és mikor a felkelők 1706. feltünedeztek B. környékén, a
zsidók is részt vettek a sáncmunkálatokban és élénken kifejezésre juttatták
királypárti érzelmeiket. A zsidók és a város között ekkoriban kezdődött a
viszálykodás, mert Lipót már 1703. minden lakost a városi törvényhatóság alá
rendelt és a város a zsidókra is ki akarta terjeszteni a jogait. A B.-i osztrák
várparancsnok azonban védelmébe vette a zsidókat a várossal szemben, mivel a
zsidóság a kamara hatáskörébe tartozott. 1708-ban mégis sikerült a város
törekvése, a hadügyi tanács meghagyta a várparancsnoknak, hogy ne keljen a
zsidók védelmére. Így a zsidók a város fennhatósága alá kerültek, ami miatt
számos tehetősebb zsidó elköltözött B.-ról és a többiek is kivándorlásra
készülődtek. A B.-i kamarai adminisztráció erre felírt az udvari kamarához és a
zsidók eltávozásának káros következményeit ismerteti, aminek csak a B.-iak
egyéni érdekei látják a hasznát. A kurucfelkelés leverése után már nemcsak a
zsidók, de a protestánsok és görögkeletiek is elnyomottakká lettek. 1711-ben,
mikor az özvegy királyné, Eleonóra Magdaléna Terézia vezette az ország ügyeit,
elrendelte, hogy B.-n a zsidók, akik városi telken laknak, a városi
törvényhatóság alá tartoznak, annak adózni kötelesek, azonkívül pedig évenként
a királyi kamarának tűrésükért bizonyos adót
fizetni tartoznak: védelmi és türelmi adót. megtelepedésük óta fizették a kamarának, évi 50 forintot minden
üzlet után. Türelmi adójuk jóval nagyobb volt, mint a rácoké. Most azonban ez
megszaporodott a városi adóval. Hogy a zsidók megszabaduljanak a városi
törvényhatóság könyörtelenségétől, védő urak fennhatósága alá igyekeztek
magukat helyezni. Ilyen védő úr volt az országban minden főpap, fő- és
köznemes, a kamara, a hadügyi tanács, és főrangú katona. Az 1735-iki
konskripció szerint a B.-i zsidók közül kamarai felsőbbség alatt állottak tizenhatan, köztük a rabbi, katonai alatt
öten, a városi törvényhatóságnak mindössze három magyar és hét külföldi volt
alávetve. 1711 végén kiűztek Esztergomból a zsidókat, mire B. is kedvet kapott
a zsidók zaklatására. Majd pedig elrendelte, hogy Szent Márton napon túl a
zsidók hagyják el a várost. 1712 nov. 18. pedig leromboltatta a zsinagógát. A
B.-i zsidóság a királyhoz fordult védelemért és kérték, hogy a Vízivárosban és
Pesten nyolc családdal négy üzletet tarthassanak. Ezért a négy üzletért 200 forint
türelmi taksát ajánlanak fel. Kérik egyben a zsidó személyvám eltörlését és
hogy a lerombolt templomot a város a maga költségén építse fel. A zsidókon
azonban nem segített a kancellária, mert a folyamodványt véleményezés végett a
tanácshoz küldte. Lipót a város ítéletére bízta, akar-e zsidókat tűrni, az
özvegy császárné pedig megengedte, hogy a tanács a zsidókat a városi adózás és
jurisdictió alá hajtsa. A város zsidóellenes politikáját 1713. ápr.-ban a
kancellária azon leirata gátolta meg, amely megtiltja a már letelepedett zsidók
üldözését. A zsidók ügyének rendezése végett pedig mind a két fél küldjön
teljhatalmú követeket Bécsbe. A pestis miatt a követek nem utazhattak el, ami
kapóra jött a városnak, mert folytathatta régi politikáját. Minden zsidóra fél
forintnyi adót vetett ki, mire 1713 okt.-ben a kancellária magyarázatot kért.
Ekkoriban készültek a zsidók lerombolt zsinagógájuk felépítéséhez, mire az
esztergomi érsek rendeletileg tiltotta el a zsinagóga felépítését. A város és a
zsidók között egyre tartott a nyugtalan állapot, míg végre III. Károly 1715
márc. 15. azon kívánságának adott kifejezést, hogy a város tűrje meg a zsidókat
addig, míg ő véglegesen dönt a kérdésben. Így egyelőre a királyi védelem
nyugalmat biztosított a B.-i zsidóknak, de azért továbbra is csak hátrányosan
megkülönböztetett módon bántak velük. A B. és Pest közötti hídon minden zsidó
télen egy, nyáron pedig egy fél garast tartozott fizetni. Végül is a B.-i
osztrák városparancsnok közbenjárására a város kénytelen volt a zsidókat is a
vámegyenlőségben részesíteni. A kurucfelkelés lezajlása után több zsidó család
kapott B.-ra letelepedési engedélyt a királytól, aki bizonyos kiváltságokat
biztosított számukra. Ez azután ismét felébresztette a város zsidógyűlöletét,
mire 1719 márc. 27. a
B.-i tanács felfolyamodással él a királynál a zsidók ellen. Elpanaszolja, hogy
a zsidók mindjobban elszaporodnak, aminek igen károsak a következményei. A
polgárkereskedők tönkremennek, a zsidók foglalják el a lakásokat és mivel már
rabbijuk is van, oda zarándokol a zsidóság és könnyen megeshetik, hogy a
kánonok és hercegprímás tilalma ellenére is, felépítik a zsinagógájukat. A
polgárság terheiben nem akarnak részt venni és egyre a kamarai védelemmel
hozakodnak elő. A város könyörögve kéri, hogy a zsidókat ne védje a kancellária
a város privilégiumainak ellenére. A kancellária figyelmébe ajánlta a város
kérelmét a hadügyi tanácsnak és az udvari kamarának, ahová a város egy másik
kérelmét is felterjesztette és ebben tiltakozik az ellen, hogy a zsidók telket
szerezhessenek. 1719. jún. 17-én a hadügyi tanács már értesítette a
kancelláriát, hogy a szállító zsidók felett a katonai védelem június végével
megszűnik, csupán a császári gabonaszállítóval Bürger Sámuellel tesz kivételt. Az udvari kamara is kiadta a B.-i zsidókra vonatkozó
intézkedését és mindössze a Nátán, Bacharach és Hirsch családokra kívánt
kivételes bánásmódot. A város persze nem akart ebbe belenyugodni, mire a
kancellária annyi engedményt mégis tett, hogy a nevezett zsidók a városnak is
fizessenek adót. A város pedig megkezdte azoknak a zsidóknak a kiűzetését, akik
nem tarthattak igényt a különleges védelemre. 1720 okt. 17. fajult el teljesen
a helyzet. Sátoros ünnep éjszakáján a városi tanács rendelete alapján
ingóságaikkal együtt kilakoltatják a
zsidó családokat és a polgármester kihirdeti, hogy 150 frt. bírság terhe
alatt tilos a zsidóknak menedéket adni. Csak négy nap múlva érkezhetett meg a
király parancsa, amelyben elrendeli, hogy a kiűzötteket engedjék vissza
lakásaikba. Így egy darabig ismét nyugalomhoz jutottak a B.-i zsidók. 1725-ben,
mikor a B.-iak úgy látták, hogy a bécsi udvarnál kedvezőtlenebb hangulat
uralkodik a zsidók ellen, ismét mozgolódni kezdtek a zsidók ellen. Mire a
magyar zsidóság panaszt nyújtott be
a bécsi udvari kamarához a B.-i tanács ellen. Ugyanekkor a város pedig
összeíratta a zsidókat, hogy kiűzetésüket keresztül vigye. Mialatt mindkét fél folyamodványai a
bürokrácia útját járták és a király határozata még nem történt meg, a tanács
1728. parancsot ad, hogy Szent György napján hagyják el a várost. A zsidók
ismét a királyhoz fordulnak védelemért, mire az ápr. 12. jelentést kér a
várostól. A zsidók ismét megmenekültek a kiűzetéstől. Csak 1736. kezdődik újra
hevesebb zsidóellenes mozgalom. Az előző évben elrendelt konskripció ekkor
került a helytartótanács elé a tanács panaszait
tartalmazó folyamodvánnyal
együtt. Ismét a régi vádakat sorakoztatja fel és kéri, hogy a helytartóság
járja ki a királynál a zsidók kiűzetésére az engedélyt. Két évvel később ismét
a zsidók kiűzetését kérik. A király most sem teljesíti kívánságukat és
megengedi, hogy a B.-i zsidók továbbra is kereskedhessenek, de a város
vigyázzon, nehogy a zsidók Pestre vagy a dunántúli részekre menjenek. A város a
királyi rendszabályt azzal tetézi, hogy minden Pestre átjáró zsidótól 17
krajcár hídvámot szedet. III. Károly utóda, Mária Terézia még annyi
jóindulattal sem viseltetett a zsidók iránt, mint atyja. A B.-i tanács
zsidóellenes áskálódásai meghallgatásra
találnak nála. A városi tanács most is régi érveivel támogatja kérelmét és legelsősorban a zsidók
szaporodását panaszolja fel. Az összeírás létszáma pedig, amely ekkoriban
készült, mindössze kettővel mutat többet az előző konskripció lélekszámánál.
1742 szept. 22. kísérli meg a tanács legvehemensebb támadását a zsidók
ellen. Ebben már katolikus kérdéssé teszi a polgári kereskedők ügyét és a
királynő vallásos elfogultságában
bízva,az önző érdekeket az uralkodó vallás érdekeiként tünteti fel. A királynő
dec. 21. még ellenzi, hogy a folyamodványban felsorolt egyes zsidók terhére
rótt bűnök miatt valamennyi zsidót büntessék. Mivel nem akarta a kincstárt
megfosztani a zsidók adóitól, megfontolás tárgyává tette a kiűzetés kérdését és
véleményt kért arra vonatkozólag, hogy hány zsidó maradjon királyi protekció
alatt. Amíg a kitiltás fölött tanakodtak, Mária Terézia elhatározta, hogy
kiveti az ország zsidóságára a türelmi adót (l. o.). A zsidóság vonakodik
magára venni az új terheket, mire az udvar magatartása érezhetően megváltozik a
B.-i zsidókkal szemben. 1743-ban a B.-i kamarai zsidók külön engedelem nélkül
már nem kapnak védelmet. 1745 már. 8.
a kancellária ismét sürgeti az udvari kamara végzését a
zsidók kiűzése ügyében. A kiűzetést azonban
csak egy esztendő múlva vihették keresztül, amikor 1746
jún. 17. a
királynő rendeletileg minden zsidót kitiltott B.-ról. A B.-i tanács júl. 5.
tárgyalta le a királynő végzését, a királynő pedig júl. 7. külön leiratban
értesítette elhatározásáról az udvari kamarát. A kamarai zsidók kísérletet
tettek arra, hogy legalább a maguk számára nyerjék meg a királynő jóindulatát.
Mária Terézia azonban hajthatatlan maradt. Szept. 8. volt a kivándorlás
határnapja. A város még behajtotta a zsidókon az 1746. évre szóló adót. A
zsidók pedig rekkenő hőségben, előbb, mint a végső határidő letelt volna,
elhagyták a várost. A száműzöttek egy része Ó-Budán (l. Ó-Buda) telepedett meg,
sokan szétszéledtek az országban, a többiek pedig Lengyelországba vándoroltak.
A zsidó temetőben fekvő halottak csontjait 1806 júl. 17. kiásták és átszállították
az óbudai temetőbe. Csak 1783. kezdődött meg ismét a zsidók letelepedése B.-n
és Újlak elővárosban. Ez ideig még a zsidó házalókat is kitiltották a városból
és csak az országos vásárok idején kereskedhettek B.-n a zsidó kalmárok. II.
József rendelete oldotta fel a régi megkötöttségeket, amikor megengedte, hogy
zsidók a sz. kir. városokban is letelepedhetnek. (l. Egyenjogúsító törekvés) Az
első zsidó vendéglő 1787. nyílt meg B.-n a helytartóság engedélyével. A
zsidógyűlölet csak nem csökkent, amit élénken bizonyít, hogy 1848., közvetlenül
a márciusi napok után ki akarták űzni ismét a zsidókat, pedig a szabadságharc
után is még mindössze 4976 zsidó lakott B.-n. A B.-i hitközség újjászervezése
József császár uralkodása alatt kezdődött. Ezután is még sok zaklatást
szenvedett, de a hitélet mégis megerősödött. A B.-i zsidók számára is csak az
emancipáció (l. o.) hozta meg 1867.
a jogegyenlőséget, B.-nak pedig önálló szereplése
megszűnt 1872., mikor Pesttel (l. Pest.) egyesítették. Irodalom. Büchler, A zsidók
története Budapesten [l. Buda] (Budapest 1901) ; Kohn, A zsidók története Magyarországon [Buda,
budai zsidók.] (Budapest 1884.); Kaufmann, Die Erstürmung Ofens und ihre
Vorgeschichte (1895); Károlyi, Buda és Pest visszavívása (1686) ; Podhraczky József,
Buda és Pest sz. kir.
városoknak volt régi állapotjokról
(Pest 1883) ; Újhegyi B., Budavár
keletkezése és hadtörténelmi
múltja (Temesvár 1892) ;
Ziglauer, Die Befreiung Ofens. Insbruck 1686);
Die Vertheidingung Ofens durch Hentzi (Wien 1896). Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929,
szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk
facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu,
www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 756
.cimszó a lexikon 144 . s köv. oldalán.