10527.htm       CIMSZO:        Beregi  SZEMELYNEV          Beregi Oszkár  SZOCIKK:     B. Oszkár, színész, szül. Budapesten 1876. jan. 24. Az Orsz. Színiakadémián tanult. Már növendék korában, oly tehetséget árult el, hogy Krecsányi, az ország egyik legkitűnőbb társulatának igazgatója, színházához szerződtette őt igen fiatalon. Azután Kolozsvárra, innen a Vígszínházhoz, majd 1899. a Nemzeti Színházhoz került. 1907—1910 közt Reinhardtnál működött Berlinben és majdnem minden nagyobb német színpadon is fellépett, de 1910. visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz, míg 1919 őszén a fajvédő ifjúságnak ellene indított hajszája miatt a Nemzeti Színházat végképpen elhagyta. Előbb Bécsben, utóbb Berlinben játszott és a legelőkelőbb színpadokon is óriási sikert aratott. Aztán Amerikába ment filmszínésznek. B. a régi irányú deklamatórius iskola hagyományainak követője, igen tehetséges és nagytudású színész. Szerepeinek száma rendkívüli s ezeket legalább két nyelven tudja. A német színpadokon is elvitathatatlan nagy eredményeket ért el. A Nemzeti Színház műsorán legkiválóbb szerepei voltak: Faust, Romeo, Hamlet, Jázon, Konstantin (Bizánc), Marcus Antonius stb. Mint filmszínész már Budapesten is igen nagy sikerrel szerepelt. Különösen Babits Mihály A gólyakalifa c. regényében adott értékes alakítást. Játszott még a Tékozló fiú, Ave Caesar és Mágia c. magyar filmeken. 1920-ban Bécsben főszerepet játszott Kertész Mihály Rabszolgakirálynö c. filmjében. 1925-ben Hollywoodban először az Universal, majd a First National gyárakhoz szerződött. Az éjféli nap és a Norma c. nagy filmekben alakított.                           Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 527 .cimszó a lexikon 108 . oldalán van.