10501.htm CIMSZO: Béla (IV.) király zsidótörvénye SZOCIKK: """Béla (IV.) király zsidótörvénye. 1251 dec. adatott ki és sokáig alapul szolgált a magyar zsidók jogainak. A hét esztendővel azelőtt kiadott osztrák zsidó törvény alapján készült, amely az akkori jogfelfogáshoz viszonyítva igen kedvezően szabályozta a zsidók jogi helyzetét. IV. Béla mindössze kisebb-nagyobb módosításokat tett az eredeti szövegen és mint kiváltságlevelet adta ki a magyar zsidók számára. A magyar állami és jogi viszonyok szem előtt tartásával készült el az eredeti osztrák törvénytől eltérően hol a zsidók javára, hol hátrányára. Azokat a rendkívül szigorú büntetéseket, amiket az osztrák törvény a zsidók ellen elkövetett bűntettekre szab, Béla leenyhíti. Leszállítja a zsidók bántalmazóira kiszabandó pénzbírságot, de ugyancsak következetesen lecsökkenti a zsidókra kirótt büntetéspénzeket is. Az osztrák törvény kézcsonkítási büntetésével szemben, amire a zsidó megsebesítőjét ítéli, ha a pénzbírságot nem fizeti le és azt, aki zsidón erőszakot követ el, más méltó büntetést ír elő, olyat, amely felér a kézcsonkítással. Az osztrák törvény irányelve az, hogy keresztény zsidó ellen csak úgy bizonyíthat, ha van zsidó tanúja is. Béla törvényében is megvan ez az irányelv, de kivételt tesz megdönthetetlen esetekben, vagy akkor, ha a zsidó tanú nélkül állítja, hogy kereszténynek zálogot adott és ez azt tagadja, bizonyításul erre elég tulajdon esküje. Az osztrák törvény megítéli a zálog után járó tőkét és a kamatot is a zsidónak, ha nála keresztény lopott holmiját zálogosították el, Béla viszont az önhibáján kívül kárba esett tulajdonosnak elengedi a kamatok megfizetését. Az osztrák törvény igen magasan megállapítja a kamat maximumát, Béla egyáltalában nem állapítja meg, mert az egyház kamatvételi törvényt nem engedélyezett. Zsidó meggyilkolásával gyanúsított keresztényt az osztrák törvény párbaj által eldöntendő istenítélet elé utalja, Béla ezt oly módon változtatja meg, hogy a párviadalnak csak akkor van helye, ha a vádat igazságos és valószínű okok támogatják. Ez a törvény, ellentétben az osztrák joggal, magában foglalja egyben a zsidók fegyverviselési jogát is. Az osztrák törvény megszünteti azt a régi szokást, hogy a király, az országnagyok és földesurak a jobbágyok házaiba szállhattak; Béla ezt úgy módosítja, hogy a zsidók házaiba nem fogunk szállni. S ennek az a magyarázata is lehet, hogy csak a maga részéről mond le a régi jogról, de az fennáll továbbra is az országnagyok és földesurak számára, ki osztrák törvény a Mózes öt könyvére való eskütételre csak a fejedelem előtt kötelezi a zsidót, Béla az ünnepélyes eskütétel alól csak akkor menti fel, ha a vád csekély fontosságú. Végül az osztrák törvény minden pert, amelyet zsidó ellen indítottak, a zsidóbíró, mégpedig a rabbik és egyéb zsidó törvénytudósok gyülekezete elé utalja. Béla ezt csak zsidó peres felekre teszi kötelezővé. Béla törvényének egyik főérdeme, hogy a zsidók jogait jobban és erélyesebben megvédi, mint az osztrák törvény. Így például, ha a keresztény zálogadó úgy kívánja, eskütételre kötelezi a zsidót, ha nála zálogban hagyott tárgyak tűzvész, vagy rablás miatt elvesztek. Béla csak indokolt esetben írja elő az esküt, mert ha a zálogtárgyak elvesztése köztudomású, eskütétel alól felmenti a zsidót. A törvény a zsidók személyét, életét, vagyonát erélyesen védelmezi, az egész országban háborítatlan mozgási szabadságot biztosít számukra, üzletüket oltalmazza és vallási meggyőződésüket és szertartásaikat tiszteletben tartja. A törvény utolsó pontja a törvényben foglalt ily értelmű jogok mellett fenntartja a zsidók régebbi jogait is és elrendeli azon városbíró elmozdítását, aki a zsidókkal szemben jogtalanságot követ el. Mindössze ott szorítja meg a törvény a zsidók jogait, ahol kimondja, ellentétben az osztrák törvénnyel, hogy a zsidóknak az országnagyok által elzálogosított jószágok ki nem váltásuk esetén sem maradhatnak meg zsidó kézen. Amíg valamely keresztény a zálog birtokot ki nem váltotta, a zsidó csak a jószág javadalmait élvezheti, de a benne lakó keresztények felett semmiféle fennhatóságot nem gyakorolhat. Béla zsidótörvénye nem a magyar zsidók jogi és társadalmi életéből következett, hanem csupán az osztrák törvényt alkalmazta a magyar zsidóságra, mert Béla felismerte azokat az anyagi előnyöket, amelyek a törvény életbeléptetésével a koronára származnak. Ezzel aztán több régi nyomasztó határozat érvényét vesztette, mint p. o. a zsidó jel (l. o.) kötelező viselete, de érvényre jutott az az eddig Magyarországon ismeretlen jogelv, hogy a zsidók a kamara szolgái, (l. Kamaraszolgaság) mint ilyenek a korona tulajdonába tartoznak és királyi oltalom alatt állnak. Kitűnik ez azokból a törvénycikkekből is, amelyekben a zsidók viszálykodása fölött való bíráskodás jogát a király maga, vagy kancellárja hatáskörébe utalja és a kirótt pénzbírságot és elkobzott vagyont a kincstár számára foglalja le. A törvény nehezen jutott érvényre, mert csak egy hivatalos példány adatott ki, ami sok baj előidézője lett a zsidók és a városi hatóságok között. Ezek a törvény hitelességét kétségbe vonták, úgy, hogy a zsidók kénytelenek voltak sérelmeikkel a királyhoz fordulni. Béla a zsidók kérésére 1256. több hiteles példányban lemásoltatta és királyi pecsétjével ellátta. Béla halála után, főleg pedig a vegyes házi királyok uralma alatt Béla zsidótörvénye mindinkább feledésbe jutott. A zsidók jogalapja egyre jobban ingadozott és Nagy Lajos alatt történt száműzetésük után (l. Kiűzetés) voltaképen semmiféle jogalapjuk nem volt, ami védelmet nyújthatott volna számukra a kényurak zsarolásai, a lakosság gyűlölete és a városok önkénye ellen. Egy mentség kínálkozott mindössze: érvényre juttatni ismét IV. Béla elfeledett zsidótörvényét. Székesfehérvári Salamon, mint a magyar zsidóság megbízott képviselője járt el az ügyben és Zsigmond királynál sikerült keresztülvinnie, hogy 1396. elrendelte a székesfehérvári káptalannál, «kerestesse és találtassa fel a szóban forgó levelet», a levél hiteles másolatát pedig a jogaik megszerzése céljából adja ki a nevezett Salamonnak és a királyságában levő egyéb zsidóknak». A kiváltságlevél valóban előkerült és egészen a mohácsi vészig ez alkotta a zsidók jogállapotának alapját. Az akkori idők rendellenes viszonyai miatt azonban a kiváltságlevél csak azoknak nyújtott védelmet, akik azt fel is mutathatták. Ezért szüksége mutatkozott annak, hogy több másolatát megszerezzék. 1406-ban Budáról való Saul és Pestről való Saul kieszközölték, hogy a székesfehérvári káptalan IV. Béla kiváltságlevelét «a két Saul s a Magyarországon lakó többi zsidó számára, nagyobb biztonságuk s az igazság kedvéért» újra átíratta és hitelesíttette. Egy negyed századdal később, 1431. egy Farkas nevezetű soproni zsidó, mint a zsidók megbízott képviselője, a székesfehérvári káptalan által kiállított másolatot ismét több példányban átíratta és a király pecsétjével hitelesíttette. Néhány példányt a zsidóknak juttatott, egyet pedig a budai levéltárban helyezett el. Az 1436-i békekötés után Zsigmond király Béla zsidótörvényét egész terjedelmében megerősítette. Ezenkívül még újabb kiváltságokkal megtoldotta (l. Zsigmond kiváltságlevele) azzal, hogy azok «örök időkre érvényesek maradjanak». A zsidók jogai azonban a király halálával érvénytelenné váltak, mert a középkorban uralkodó nézet szerint egyszerűen megszűntek azok a szabadalmak és jogok, amelyeket az uralkodó még életében adott. A király halála után törvényen kívül állóknak tekintettek a zsidókat mindaddig, míg az új király meg nem erősítette előbbi jogaikat. Valahányszor tehát új király került a trónra, a zsidók azon voltak, hogy jogaikat visszaszerezzék, így történt aztán, hogy ezentúl egészen a mohácsi vészig, V. László kivételével a királyok egymás után újra megerősítették IV. Bélának Zsigmond által felújított régi zsidótörvényét. Albert 1438., mikor Székesfehérvárott megkoronázták, újra megerősítette IV. Béla zsidótörvényét Zsigmond kedvező pótlásaival együtt. Az ország zsidóságának képviseletében ez alkalommal két Pozsonyban lakó zsidó jelent meg Albertnél, a budai Kis Jakab és egy másik Jakab nevű zsidó. V. László 1453. ugyan megerősítette IV. Béla zsidótörvényét, Zsigmond pótlásával együtt Farkas és Major budai zsidóknak, mint a magyar zsidóság képviselőinek kérelmére, de ugyanakkor súlyos sérelmeket okozott a zsidóságnak, mert eltörölte a zsidó kamatokat, kiindulva abból az elvből, hogy a zsidóság vagyonostól koronatulajdon és így azzal a király tetszése szerint rendelkezhet. Mátyás király 1458. erősítette meg az országnagyok beleegyezésével a zsidók szabadságlevelét és a királyi oklevelet most is Farkas és Major zsidó népképviselők vették át. Hat évvel később az előbbi Farkas, Nyúl és egy harmadik, Jakab nevű budai zsidó újra folyamodtak Mátyáshoz a szabadságlevél még egyszeri megerősítése végett. Erre azért volt szükség, mert Magyarország koronáját csak az előző évben adta ki Fridrik császár és Mátyás csak a megkoronáztatásakor fogadta az ország szabadalmainak megtartását. Így a zsidók sem elégedhettek meg szabadalmaiknak a koronázás előtt történt megerősítésével. Mátyás tehát 1464 jún. 4 én másodízben megerősítette a zsidók régi jogait és a királyi levelet az országnagyok hosszú sora is aláírta. II. Ulászlótól trónra léptekor, 1490. nyomban kérték a zsidók jogaik megerősítését, mert a királyválasztás közt lefolyt idők alatt keservesen érezték védtelenségüket. Ulászló megígérte kérésük teljesítését, de az ígéret beváltásával nem igen sietett. Az elkövetkező néhány esztendő alatt erősen megsínylette a zsidóság a jogtalanság állapotát, végül is 1493. Mendel Jakab zsidó prefektusnak sikerült a királytól kieszközölni a megerősítő okmányt, melyet Tamás győri püspök állított ki júl. 26. és az országnagyokon és számos főpapon kívül a király is aláirt. Mendel a rákövetkező évben, jan. 10. az okiratot több példányban lemásoltatta és a hiteles másolatokat az egyes nagyobb községeknek megküldte. A pozsonyi, valamint a kassai község példányai a városok levéltárában még ma is megtalálhatók. Ezek a másolatok, minthogy IV. Béla szabadságlevelét későbbi megerősítéseivel együtt tartalmazzák, fenntartották számukra ama fontos okiratok hosszú sorát, melyek a magyar zsidóság jogait és szabadalmait IV. Bélától egész II. Lajosig elismerték és újra biztosították, bár nem azzal az eredménnyel, amelyre a zsidóságnak szüksége lett volna. II. Lajostól röviddel trónra lépte után, mindenesetre még 1518 szeptembere előtt megkapták jogaik és kiváltságaik megerősítését. Az 1526. bekövetkezett mohácsi gyász azonban új fordulatot adott a magyar zsidóság történelmének is. (V. ö. Kohn Sámuel «A zsidók története Magyarországon».""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 501 .cimszó a lexikon 103 . oldalán van.