10189.htm CIMSZO: Apológia SZOCIKK: """Apológia, hitvédelem irodalmi alakban. Szükségessé teszi ezt a különböző vallásokhoz tartozó népek egymással való érintkezésében rendszerint a kisebbnek a nagyobb részéről való lenézése, kigúnyolása vagy megtámadása. A zsidó vallást az ókor kultúrnépei tiszteletben tartották. Cyrus perzsa király p. o. dús ajándékokat küldött az építendő zsidó templom számára. Artaxerxes is nagy jóindulatot tanúsított a templom felépítése iránt. Nagy Sándor felmentette zsidó katonáit a szombati szolgálat alól. Antiochus Epiphanes viszont birodalmának egységét féltette a zsidók szellemi befolyásától és nem csak haddal támadt a zsidóságra, hanem vallásuk tekintélyét is igyekezett csorbítani. Hírét keltette, hogy a zsidók templomában szamárfejet imádnak. Ez a rágalom századról-századra szállt és meggyarapodott azzal, hogy a zsidók a disznót is szent állatnak tartják, mert a pusztai vándorlás alatt disznócsorda vezette őket egy oázisra. Ilyen rágalmak elhárítására egész irodalom keletkezett, melynek virágzása arra a korra esik, amelyet a görög kultúra folyton erősödő hatása jellemez. Az egyre szaporodó kultúrtámadások és rágalmak kivédésében fontos hivatást teljesített a Biblia első görög nyelvű fordítása, a Septuaginta. Az igazi apologetikus irodalom azonban csak jóval ezután ismerte fel valódi hivatását. Néhány apokrif irat (Sybillák könyve, Salamon bölcsessége) is már A.-nak tekinthető, de hivatásuknak már csak azért sem feleltek meg, mert még súlyosabb támadásokat provokáltak, mint amelyeket kivédeni igyekeztek. Philo (l. o.) bibliai vonatkozású filozófiai munkáit is a vallás védelmében írta), de forma és célszerűség szempontjából tiszta A.-val Josephus Flavius (l. o.) lép a világ elé Apion ellen c. vitairatában. Ebben igazi történet-filozófiai magaslatra emelkedik. Mikor kimutatja, hogy a zsidó nép az akkor élő népek között a legrégibb, arra alapítja védelmét, hogy a vallás értéke mindig a korával nő, mert csak az életre való, ami az idők viszontagságaival dacolni tud. A Talmudban is találkozunk a zsidó vallás védelmével, párbeszédekben, melyeket e kor bölcsei a római hatalom főembereivel folytattak. Ezek többnyire csak pillanatig ható elmésségek, de van itt-ott maradandó becsű anyag is. Így p. o., mikor Akiba a rómainak támadó kérdésére, hogy, ha Isten oly nagyon kívánja a körülmetéltetést, miért nem hozza körülmetélt állapotban a zsidókat a világra, azzal válaszol, hogy Isten a törvényt épp azért adta, hogy az ember annak gyakorlása által közszellemet teremtsen és tökéletesítse önmagát. Új frontja támadt a zsidó önvédelemnek a kereszténység propagandája ellen. A keresztény felfogás tagadta a zsidóság létjogosultságát azzal az állítással, hogy Jézusban beteljesedett a valláserkölcsi fejlődés és az ő megváltása fölöslegessé teszi a törvények betartását. A zsidóság erre nem igen adhatott választ, de polemikus élű kitételeket vett fel imáiba («A Dávid trónján ne üljön más, ne bitorolják mások az ő dicsőségét»). Az A.-nak a támadáshoz kellett alkalmazkodnia. A kereszténység részéről időnként ismétlődő támadásokban felbukkannak azok a vádak, amelyek a zsidó vallás erkölcsi értékét kétségbe vonták és a zsidókat rágalmazták. Ilyen visszatérő vádak: 1. Hogy az Ótestamentum istene bosszúálló Isten és nem könyörületes lény. 2. A Talmud Jézusról siralmas képet fest és a kereszténység ellen gyűlöletet hirdet. 3. A zsidóság .Krisztus testét nemcsak egyszer feszítette keresztfára, hanem az egyházban továbbélő alakjának: az ostyának átdöfésében akarja mindig haragját ellene lehűteni és ahol csak módját ejti, az ostyát átszúrja és megfertőzteti (l. Ostyamegszentségtelenítés). 4. Keresztény gyermekek vérét keverik a pászkába (l. Vérvád). De saját kebelén belül is védekezésre szorult a hagyomány hitelességének tagadóival, a karaitákkal szemben, kik a vita hevében nem csak a Biblia szavainak félreértésével, de tudatos ferdítéssel is vádolták. Igazi filológiai műveltséggel és filozófiai gondolkodással bíró egyéniségre volt szükség, hogy megértést hozzon létre a hagyomány iránt. Szaádja gáon, a középkor első bölcsésze az Emunosz vedeosz (hit és tudomány) c. mű szerzője állott sorompóba a hagyomány iránt való bizalom védelmére. Nagyobbszerű megalapozottsággal védi a hittérítések idején Nachmáni, Profiát Duran a zsidóságot. A könyvnyomtatás feltalálása «A könyv népé»-nek nem hozta meg a betűtől várt megszabadulást, hanem rázúdította a fanatikus vádiratok százait. Ennek a kornak Don Isaac Abarbanel, Katholikus Ferdinánd spanyol király kancellárja, volt a zsidóság szószólója, de bátor fellépésének hatása csak az volt, hogy maga is kénytelen volt keserves számkivetésbe menni. Kimagasló jelentőségű Manasso ben Izrael védőirata Humble Adress to the Lord Protector, melyet Cromwell Oliverhez, illetve az angol parlamenthez intézett és melyben nagy merészséggel rámutatott arra, hogy Anglia nemzeti csapásait annak tulajdoníthatja, hogy a zsidókat századokkal ezelőtt kiűzte területéről. Engedélyt is eszközölt ki, hogy személyesen adhassa elő védelmét és ekkor a zsidóság gazdasági szerepének áldásos voltáról tartott előadásokat, de épp ez okból a verseny miatt aggódó gazdasági érdekeltségek gátat vetettek a zsidóság bebocsátásának. Röpiratok százai jelentek meg a Manasse akciója ellen. A röpiratok szerzői azonban nem zárkóztak el a bebocsátás elől, ha a zsidóság a megkeresztelkedéssel bizonyítja be, hogy megjött már a messiási idő, melyet Manasse egy másik iratában még csak eljövendőnek mondott. 1656-ban «Vindiciae Judaeorum» (A zsidók védelme) c. iratával fordul az angol közvéleményhez, melyben a vérvád, a Tórabálványozás, a kereszténységellenes imák ügyét hozza szőnyegre és rámutat arra, hogy a zsidóság más népek javáért is imádkozik, nem terjeszti erőszakkal a vallását és a más vallásúak üzleti megkisebbítését a Talmud határozottan tiltja. Hatása Cromwellre nagy volt, széles körökben ünnepelték, Rembrandt ecsetje megörökítette, de az ügy egyelőre dűlőre nem jutott. De a kereszténység sorában is akadtak a zsidóságnak védői. Ezek sorában külön felemlítést érdemelnek: IV. Ince pápa, X. Gergely pápa, V. Márton pápa, V. Miklós pápa, III. Pál pápa, XIII. Kelemen pápa, XIV. Kelemen pápa, Hutteni Ulrich, Reuchlin János. — A magyar irodalomban hosszú időn át uralkodott az az irány, mely a magyar nép történetének a zsidóság történetével való rokon vonásait mutatta ki és ezzel szimpátiát keltett nem csupán a bibliai zsidóság, hanem a későbbi zsidóság iránt is. A felvilágosodás századában senki annyit nem fáradozott a zsidóság megvédésében, mint Mendelssohn Mózes, akinek a kereszténység számára való megnyerése végett többi között Lavater fejtett ki nagy buzgóságot. Mendelssohn szellemes feleletekkel utasította vissza e kísérletet. De válaszait, amelyek a kor szellemét jóval túlhaladják, nem akarta nyilvánosságra hozni és beérte azzal, hogy lefordította a Vindiciae Judaeorum-ot és írt hozzá előszót. Apológiáknak sorába kell iktatnunk a francia notableok gyűlésének Napóleon kérdéseire adott feleletét is, mely a zsidóságnak a nemzethez való viszonyát körvonalazza és etikai alapigazságait vallja a legfőbb ítélőszék előtt. A hitvédelem szolgálatában áll a magyar Schreiner Márton műve: Die jüngsten Urtheile über das Judenthum, Berlin, 1902. és valamennyi idevágó kérdésnek legbehatóbb tárgyalásával, s a források kimerítő felsorakoztatásával a magyar Guttmann Mihály munkája: Das Judenthum u. seine Umwelt (l. Idegen).""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 189 .cimszó a lexikon 52 . oldalán van.