10172.htm CIMSZO: Antiszemitizmus SZOCIKK: """Ezt a tilalmát azzal indokolta, hogy az elzálogosított ingatlanoknak zsidó kézre való jutása «nyilvános botrány az összes kereszténységre nézve». Kimondta azt is, hogy minden jó kereszténynek törvényes kötelessége a zsidókkal való közlekedést lehetőleg kerülni. Ugyanez évben pedig oly értelmű rendeletet is bocsátott ki, amely Pozsony városa hatóságát felmenti azon kötelesség alól, hogy pozsonyi zsidóknak nem pozsonyi polgárokkal szemben igazságot szolgáltasson. Az adózásnál sem azok a gazdasági és pénzügyi szempontok irányították, amelyeknek alapja a nemzetgazdaság általános érdeke. Mátyás alatt ötször annyi adót fizettek a zsidók, mint László uralkodása idején és a török háború költségeinek fedezésére 1459. vagyonuk huszadrészével kellett adózniuk. A zsidók pénzügyi követeléseivel szemben épp az a magatartás jellemzi, mint elődeit. 1467. Pozsony lakóinak félévi halasztást ad zsidó adósságaik visszafizetésére, 1475. elengedi neki a zsidó kamatok felét. 1462. a nagyszombatiakat teljesen felmentette a kamatok visszafizetésének kötelezettsége alól, 1486. a tűzvész károsultjainak az egész tőke visszafizetését elengedte, 1488. pedig az összes kamatok visszafizetését engedte el a nagyszombati polgároknak. — Mátyás uralma idején kezdődött az ország zsidóságának elszegényedése, a zsidóság történelmének legszomorúbb korszaka azonban az ő halálával kezdődik és ez idő egybe esik Magyarország legsúlyosabb korszakával. Mátyás halála után a pártküzdelmek és zavargások közepette a középkor minden szörnyűsége szabadon lábra kapott. A városok megtámadták a védtelen zsidókat, Nagyszombatban, Tatán és Sopronban zavargások törtek ki és Sopron városa valamennyi zsidó lakosát börtönbe vetette azzal, hogy csak akkor helyezi szabadlábra őket, ha adósaiknak elengedik összes tartozásukat. Corvin János, Mátyás fia is türelmetlenül bánt a zsidókkal és ő maga is helyeselte, mikor Tata városa bántalmazta és kiűzte (l. Tatai kiűzetés) a zsidókat. Sőt ő, mint Tata birtokosa, a várnagyoknak meghagyta, hogy minden zsidót űzzenek ki és vagyonukat foglalják le. 1490 után II. Ulászló azzal kezdte uralkodását, hogy serege felszerelésére a pénzt a zsidóktól hajtotta be és 1491. pedig a pozsonyi zsidók közül többeket börtönbe vettetett, hogy így csikarhassa ki belőlük a szükséges összegeket. II. Ulászló a minden oldalról sanyargatott zsidókra rendkívüli adókat vetett ki és állandó szokássá vált, hogy egyes községek előkelő tagjait túszul Budára hurcolták addig, míg a község le nem fizette a rája kivetett adót. Ugyanúgy zsaroltak az országnagyok és a zsidók minden igyekezete hiábavaló volt, hogy visszaszerezzék régebbi jogaikat. II. Ulászló uralkodása alatt ütötte fel fejét a rettentő vérvád, amely eddig csak távoli rémként sötétlett. És most, mikor már lejárt a középkor, a magyar zsidók számára az újkor küszöbén kezdődött a megpróbáltatások legszörnyűbb időszaka; 1494. Nagyszombatban a legképtelenebb vérvádat koholták, (l. Nagyszombati zsidóégetés) kínpadra és máglyára hurcolták a bevádolt zsidókat. A nagyszombati máglya vészjel volt az országban, mert most már mindenütt fellobogott a szenvedély. Mindenfelé az országban kisebb-nagyobb zsidóhajszák kezdődtek és ilyenfajta véres zendülésben tört ki a népszenvedély 1494. Budán, amikor a tömeg megtámadta a zsidókat. Hasonló esemény ismétlődött meg 1496., amikor a zavargók megtámadták és kifosztották a zsidók házait. 1503. Sopron bebörtönözte a város zsidóságát. Pozsonyban pedig az utcán bántalmazták a zsidókat és akik a hatóságoktól kértek segítséget, azokat megbüntették. A zsarolások állandóan napirenden voltak és a király a zsidókamatok elengedésénél 1503. ugyancsak a meghonosult királyi önkény szerint járt el. A királyi városokban tűrhetetlenné vált a zsidók helyzete és Pozsonyból, ahol legrosszabbul bántak velük, 1506 előtt számosan elköltöztek. Az elköltöztek ingatlanait lefoglalták és a király megtiltotta a további költözködéseket, mert hogy az a kincstár kárára van. A visszatartott zsidókkal még keményebben bántak,mint régebben. A zsidókkal szemben érvényre jutott megkülönböztető és cseppet sem az egyenlőség alapján álló elbírálási rendszerből kell megemlíteni a német származású lealacsonyító zsidó esküt, melyet Werbőczi 1514. a Hármaskönyvébe iktatott és amely országszerte jogérvényre emelkedett. (l. Werbőczi zsidó esküje.) Az 1515-i esztendő is nagy veszedelmeket hozott a zsidók számára. A Dózsa-féle parasztlázadás nem kímélte a vidéken lakó zsidók életét és vagyonát. (l. Parasztlázadás). Ezenfelül Ulászló, hogy seregét felszerelhesse a lázadók ellen, igen jelentékeny rendkívüli adót vetett ki a zsidóságra. Jellemző e kor viszonyaira, hogy II. Ulászló 1516. bekövetkezett halála után, mikor II. Lajos került a trónra, a zsidóság egészen szokatlan formában kötött szerződéssel igyekezett elérni, hogy kiterjesszék rája is a személyi és vagyoni biztonságot. 1520-ban Báthory nádornak élete fogytáig négyszáz forint fizetésére kötelezték magukat, ha a zsidóság ügyét pártfogolja. Az akkori törvénytelen állapotok között nagy szükség volt a megvásárolt védelemre. A nyomasztó adók azonban továbbra is fennállottak és mert pénzre a kincstárnak szüksége volt, ezt a zsidókon hajtotta be, akaratuk és beleegyezésük nélkül. 1521. Farkas bazini gróf az uradalmán lévő zsidókat börtönbe záratta, hogy így csikarjon ki pénzt tőlük. A zsidóellenes hangulat akkor robbant ki veszedelmessé, mikor 1525. Szerencsés Imre (l. o.) ellen fordult a népszenvedély. Budán a tömeg megtámadta a zsidókat, házaikat kifosztotta és csak a harmadik nap verte szét a fosztogató hordákat Szapolyai György csapata. II. Lajos uralkodása alatt az országban elevenen tartotta magát a zsidógyűlölet, bár II. Lajos igyekezett elejét venni az igazságtalanságoknak. Már 1523. Pozsonyban egymást érték a zsidóüldözések, a soproniak pedig a király közvetlen intelme után mondtak le arról, hogy a zsidókat kiűzzék. A kisebb-nagyobb embertelenségek mellett a gazdasági megszorítások sem maradtak el, így 1525. rendelet tiltotta meg a pozsonyi és soproni zsidóknak, (valószínűleg a többi városok zsidóságának is), hogy azontúl posztóval, lovakkal és egyéb megtiltott árucikkekkel kereskedjenek. II. Lajos halálával, a mohácsi vész után egész új fejezete kezdődik a magyar zsidók történetének és a mohácsi vészig lezáródott kor zsidógyűlöletének általános okát a középkor türelmetlenségében kell keresni. Az Árpád-ház uralkodása alatt a törvényes intézkedések segítették, vagy gátolták a zsidóellenes tendenciát, amennyiben erről abban a korban már lehet beszélni. Az Árpád-ház kihalta után azonban az önkény került előtérbe. A városok és a korona egymással szemben való küzdelme a zsidókért kizárólag anyagi érdekek miatt történt, mert a városok nem akarták elismerni a korona kizárólagos tulajdonjogát a zsidók fölött. Ez a harc vezetett aztán a súlyos zsidóüldözésekre és ezt sínylette meg hosszú időkön keresztül az egész magyar zsidóság. Végül pedig ugyancsak a kíméletlen gazdasági verseny állította szembe a céheket a zsidó kereskedőkkel. A mai hivatalos és társadalmi A.-nak minden nüánszát megtalálhatjuk a középkor zsidóellenes intézkedéseiben, amely eleinte a közhivatali pályákról igyekszik kiszorítani a zsidókat, majd korlátozza a megélhetés lehetőségeit a gazdasági életben is. (V. ö. Kohn Sámuel, «A zsidók története Magyarországon».)""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 172 .cimszó a lexikon 40 . oldalán van.