10168.htm CIMSZO: Antiszemitizmus SZOCIKK: """b) Az A. külföldön és az irodalomban. Az ókori
zsidógyülölet, amely a vallási és faji kényszer-elkülönítettség miatt
fennállott, kitűnik már Eszter könyvének III. 8. fejezetéből is. Az ókori görög
és római írók műveiben, így Apion alexandriai polemikusnál és a római
Tacitusnál ugyancsak olvashatók azok a vádak, amelyeknek alapja a faji
elkülönülés, a vallási szertartások és különleges szokások. Tacitus egyenesen
azzal vádolta meg a zsidóságot, hogy nem részese a civilizációnak. A zsidók
ellen megnyilvánult ilyen ellenszenvet kétségtelenül legelsősorban a zsidó
nemzeti öntudat váltotta ki, bár ez az ellenszenv egyáltalán nem volt olyan
általános jellegű, mint a középkor zsidógyűlölete. Ha az ókorban a zsidók
vallási elkülönülése ütközőponttá lehetett, még inkább annak kellett lennie a
középkorban, amikor a vallási elfogultság engesztelhetetlenül éleződött ki a
kereszténységből. A középkor második felében az Antikrisztust látta a
zsidóságban minden zsidóellenes agitátor, de túl a vallási türelmetlenség szentesített
eszközein, a köznapi élet rideg tényei állottak: a legkíméletlenebb gazdasági
elnyomatás. A terménygazdálkodásból kiszorították a zsidóságot és
rákényszerítették a pénzgazdálkodásra. De a pénzüzlet és a kereskedelmi
tevékenység is számtalan vádra adott alkalmat és a tizennegyedik századtól
kezdve az uzsora vádjától kezdve, az ostyamegszentségtelenítésen és
kútmérgezésen át a vérvádakig a rágalmak özöne érte a zsidóságot. Később a
könyvnyomtatás jelentett nagy propagandaerőt a zsidóellenes mozgalmaknak és
mint Alonts de Espina munkája, a Fortalicium fidei, más izgató művek is
befolyásolták a közhangulatot a zsidóság ellen. Az újabb kori A. a középkori
A.-val szemben már alakultabb teóriákkal dolgozik és míg a középkori A.-t a
tudatlansággal járó sötét elfogultság jellemzi és a gazdasági szempontokat
vallási fanatizmussal álcázza, a modern A. a faji kérdést helyezi előtérbe, bár
e mögött is a gazdasági rugók húzódnak meg. Ez az A. tulajdonképpen a nagy
francia forradalom utáni időből származik, amikor a polgári jogoknak a teljes
vallásszabadság és a törvény előtti egyenlőség lett az alapja. Szemben ezzel a
polgári liberalizmussal a reakció kimutathatólag mindenütt a zsidókat támadja
és az idők alkalmassága szerint állandóan ébren tartja az ú. n. zsidókérdést
(l. o.). Ma már kevéssé ismeretes az a történelmi tény, hogy a waterlooi csata
után is nyomban megszólalt a reakció és a zsidóellenes pamfletek sorozatával
árasztotta el a nyugati államokat. A XIX. század folyamán, amikor a
liberalizmus államalkotó munkájában a zsidók számottevően részt vettek, a
modern A. főleg akkor nyomult előtérbe. A nyomtatott szó félremagyarázása is
használatos eszköze lett az A.-nak, így Gobineau grófnak, főleg pedig Renannak
szándékoltan félremagyarázták egyes megállapításait és ezzel vetették meg
alapját a faj védelmi teóriának (l. Fajvédelem). Gobineau különíti el az árja
és a sémi fajt egymástól az utóbbi hátrányára azt inferiorisnak bélyegezvén,
Renan pedig azzal lett akaratlanul is a nyolcvanas évek A.-ának kútforrása, hogy
felemlítette a sémi faj tulajdonságait és megjegyzi azokat a karakter-béli
hiányokat, így a bátorság hiányát, amit a zsidóknál észlelt. Megállapítja
ugyanekkor azt is, hogy a korabeli zsidóság egyáltalában nem faj, sőt ő a
zsidóságnak, mint rácénak a létezését is tagadásba veszi. A nagy és a zsidóság
iránt egyébként melegen érző tudósnak ezt a ma már elfelejtett és gyenge
alapokon álló elméletét aknázták ki céljaikra és elméleteik megalapozására a
porosz A. modern megalapítói, akik mellett ott találunk néhány kiváló nevet is.
Ilyen volt a centrumpárt egyik megalapozója, a sok tekintetben felvilágosult
Kethler püspök, Palacky, a kiváló cseh történetíró, a nagy Richárd Wagner,
azonkívül Paulus heidelbergi teológiai tanár már a negyvenes években. A
teoretikus és finomabb kivitelű A. a német A.-sal egyidejűleg kezdődött
Franciaországban, ahol a napóleoni éra óta a zsidók politikai és társadalmi
előretörése érezhetővé vált. Ez az A. szinte kizárólag a köztársaság-ellenes
royalisták szelleme. A mozgalom legkimagaslóbb embere Edouard Drummond volt, a
«La libre parcle» c. napilap megalapítója (1882) és a