10165.htm CIMSZO: Antikrisztus SZOCIKK: """Antikrisztus, a keresztény eschatológia egyik legfontosabb alakja, a Messiás ellentéte s magának Istennek is ellensége. Neve először János evangélistánál fordul elő (I. János 2. 18, 22; 4. 3; II. János 7), de a fogalom a régebbi zsidó teológiából vétetett, amely viszont valószínűen a babiloni chaosz-mítosztól eredt. Említi továbbá Pál is a Thesszaliakhoz írt lev. (II. 1—12), ahol már értelme megfelel a Messiás ellenfelének s ez az eszme megtalálható csirájában az Ó-testamentumban és a zsidó apokrifáknál (Dániel 7. 25, 9. 27, 11. 36; Jesája 14. 13; Ezékiel 28. 2, 14; I. Makkab. 14. 14). Pál «törvénytelen»-nek, azaz ellenesnek (Ánomosz) nevezi az ál-messiást, aki a Jeruzsálemi Templomba fog beülni (v. ö.: Ezékiel 28. 14) «s mint Isten mutatja majd magát». Valószínűtlen, hogy Pál ezalatt akár zsidót, akár pedig a római császárokat értette, mert a gonosz fogalmának megtestesülésére vonatkozó A.-eszme politikai gondolat s A. ehhez képest nem is politikai személy. Az egész A.-gondolat csupán a rabbinikus eschatológia segélyével érthető meg. A Szanhedrin-traktátus (98a) szerint a Messiás addig nem fog megjelenni, amíg az egész világ vagy «teljesen igazságos» vagy «egészen gonosz» nem lesz. Pál régebbi leveleiben még optimista volt s a kereszténység rapid bódítására gondolt, de később ez alaptalannak bizonyult s ekkor veti fel a Messiási-kort akadályozó hatalom, azaz az A. gondolatát. Azt, hogy a Messiás végül is levágja az A.-t, Pál Jesája prófétától (11. 4) vette oly módon, ahogy ezt a Targum interpretálja. Még az A.-név is zsidó eredetű; a fent említett «Anomosz» (törvényellenes) nem más, mint «Béliál», tehát ugyanaz, akit Pál egy más helyt ugyanilyen nevén, mint A.-t említ a II. Korinth. 6. 15-ben. A «Beliál»-t a rabbik a «béli» (nélkül) és «ol» (iga) összetételéből magyarázzák már a Pál előtti időkben, tehát a bibliai Beliál azt jelenti, aki nem fogadja el a Törvényt (Szifré Deuter. 92; Tanna El R. 3.; Midras Sámuel 6.). A kereszténység előtti időkben a zsidóknál volt olyan babona is a nép közt, mely azt hitte, hogy ha nem jön el a Messiás, eljön akkor a Beliál (Anti-Messiás) esetleg maga a Sátán. Az ezekről szóló képzet teljesen azonos Pálnak fenti (Thesszál. Lev.) elgondolásával, mely egyébként a zsidó eredetű Sibyllinákkal is feltűnő hasonlóságot mutat. Az egész A.-eszme háromféle helyről ered magában a zsidó irodalomban: a próféták, a későbbi Midrások és a pogány mitológia keverékéből. Ezékielnél (38—39.) Gog azonos az A.-sal; Zachariás próféta (12—14.) pedig leírja Isten és az angyalok védekezését a gonosz ellen. A makkabeus korban, mikor legnagyobb volt a szakadék zsidók és pogányok között, alakult ki talán a Dániel könyvében lefektetett történetfilozófia hatása alatt a zsidóknál az a magasztos eszme, amely most már nem csupán Izrael üdvözülését, hanem az egész világ megváltását remélte s ebben látta az emberi történelem végcélját (l. Messiás); az egyetemes megváltás azonban csak akkor következhet be és Isten királyságának eljövetele csak akkor várható, ha a világ, mely Istennel szemben ellenséges, egészen és végképpen megromlik — Ez a küzdelem a Sátán és Isten küzdelme, vagyis a Sátán népeinek és az Isten népeinek küzdelme, tehát a pogányoké és Izráelé. Izráel reprezentánsa a végső küzdelemben a Messiás, a pogányoké az Anti-Messiás, vagyis A. Kétségtelen, hogy ezen tiszta zsidó koncepció mellett, melyet a zsidó hitben született és zsidó akadémiákon tanult két evangélista átvett, az A.-képzet pogány mitológiai elemeket is tartalmaz s ez nem csupán görög, hanem perzsa és babiloni érintkezést is mutat, amellyel szemben áll a zsidó felfogás képviselőinek, a farizeus tudósoknak álláspontja. Ezek egyetlen szót nem vesztegettek az A. miatt s csupán a név értelmét (Beliál = Anti-Messiás) állapították meg; minthogy magáról a Messiásról még a kereszténység korában sem voltak hajlandók semmiféle természetfelettit feltételezni, egészen természetes, hogy az A.-sal sem foglalkoztak. Mikor Jeruzsálem elpusztult, akkor a kortanú R. Eliezer ben Hyrcanus egyszerűen egy Hámán-szerű uralkodóra számított. Baruch és Ezra IV. apokrifák semmit se tudnak az A.-ról, később ugyan az A. képzete meg volt a zsidó teológiában is, de perszonifikálása a prófétai költészet víziói után már nem zsidó elgondolás. Egyébként az A.-gondolat egyszerűen a régi filozófia jó és rossz közti ellentéte; egyrészt Isten, másrészt Béliál, a Sátán, Góg és Ahrimán; egyrészt Gábriel, másrészt Leviathan stb. Az első személyiség, akit A.-nak tartottak, Nero császár volt s A. jellegét ő is a zsidóknak köszönhette, mert az ötödik Sibyllina őt írja le mindazon tulajdonságokkal, melyek a későbbi középkori A.-t jellemezték. Az említett Sibylla szerzője pedig zsidó volt. Ugyanaz a felfogás, ami itt ki van fejtve, tükröződik vissza János jelenéseiben (13 — 17), miután a keresztények is ugyanúgy szenvedtek Nero gonoszságaitól, mint a zsidók. Ehhez hasonló a Midras egy kitétele is, mely szintén Isten és az A. ellentétét fejezi ki. A zsidó források néha Antiochus Epiphanes-szel, Nagy Heródessel és Caligulával is azonosítják. Olykor Arminiusznak is nevezik, ez a név valószínűleg az Arimim átírása. A középkor kritikátlan keresztény teológusai nem sokat törődtek azzal, hogy még az A.-gondolat is teljesen zsidó eredetű, hanem János evang. 5,43. alapján magukat a zsidókat tették meg A.-sá századokon át, vagy Dán törzséből való zsidónak tartották azt. Csupán néha azonosították az A.-t Néróval, vagy pedig Beliállal és Sátánnal. Végső magyarázatát és eredetét az A.-nak Gunkel és Bousset prot. teológusok adták, akik szerint az egész babiloni eredetű s megfelel Marduk istenség győzelmének a sötétség istennője, Tiamat felett. A zsidó kultúrkörön át jutott ez a koncepció a kereszténységhez, amely viszont az egész európai irodalomban visszatükröztette azt. (L. Messiás).Irodalom. Louis Ginzberg (Jewish Encyclop.); Bornemann, Commentar zu den Thessalonier-Briefen; Bousset, Der Antichrist (Göttingen 1895); u. a., Commentar zur Johannes-Apokalypse; Friedländer (Revue des Études Juives XXVIII.); Geffcken (Preuss. Jahrb. 1900); Gunkel, Schöpfung und Chaos (1895); Holtzmann, Lehrb. d. neutestam. Theologie I-II.; Schürer, Gesch. d. jüdischen Volkes II.; Zahn, Einleitung in das N. T.""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 165 .cimszó a lexikon 39 . oldalán van.