10107.htm CIMSZO: Áldozás SZOCIKK: """Áldozás, minden népnél az Istennek való tiszteletnyilvánítás s az attól való bocsánatkérés formája, mely a régi hébereknél is megvolt és szimbólummá magasztosulva, később is élt, egészen a második jeruzsálemi templom lerombolásáig, amikor az Á. helyébe az istentisztelet, a tanulás és tanítás lépett. Az Á. héberül (korbán) a legrégibb korban már megvolt, s már az első emberpár gyermekei áldoznak, növényi és állati Á.-sal (Genesis I. 3. 4), ugyanígy Noah is az özönvíz után minden tiszta állatból (u. o. 8. 20). Gyakran van szó a patriarchák által emelt oltárról, Jákobnál pedig az Á. a szerződés megszentelésére vonatkozik (u. o. 31: 54). Az Á. helye mindig az oltár vagy más megkülönböztetett magaslat volt. Mózestól kezdve a tetszés szerinti Á. meg volt tiltva s az áldozati tárgyat a papságnak kellett átnyújtani, mert csupán azok mutathatták azt be. A jeruzsálemi templom fennállása idején csupán ott lehetett bemutatni áldozatot. Hosszú ideig nem tartották be a mózesi törvénykönyv parancsát s mindenki áldozott, a bíráktól és királyoktól kezdve az alacsonyrendűig. Sokszor a föníciai és asszír hatás következtében az Á. közönséges idolatriává alacsonyult, ami ellen a próféták kikeltek: «Könyörületet és nem áldozatot kívánok; Isten megismerését és nem égetett áldozatot* (Hosea 6.6); «Megvetem ünnepnapjaitokat..., amikor áldoztok Nekem, sem el nem fogadom, sem hálának nem tekintem kövér állatáldozataitokat ..., hanem ha az igazságosság, miként a víz, úgy folyik (Ámosz 5. 21—24. Ámosz tagadásba veszi, hogy a pusztában való vándorlás alkalmával egyáltalában áldoztak volna. Maláchiás próféta egy századdal később ugyancsak elítéli az A.-t, Jeremiás pedig ezt mondja róla: «Igazságosnak lenni és igazságot gyakorolni, sokkal kedvesebb az Örökkévalónak, mint áldozni». A Zsoltárok némelyike is egész határozottsággal kijelenti, hogy az Á. nem kívánatos. Micha próféta kijelentése az Á.-ról az etikai monoteizmus klasszikussá vált meghatározása. (Micha 6. 6 — 8). Vannak viszont más kitételei a Zsoltároknak és prófétáknak, amelyek az Á. visszaállítását állítják, t. i. az első templom lerombolása után, így Ezékielnél, a pap-prófétánál (40—48). Az Á. a rabbinikus irodalomban. A hagyomány nyomán a következő Á.-ok voltak a jeruzsálemi templom fennállása idején : tűz-(óló), liszt- (minchó), bűn-(chatosz), vétek-(ósom), béke- (selómim), hála-(todó) és fogadalomáldozat – (nedovó vagy néder). Ezek közül az első négyet legszentebbnek (kódex ha-kodósim) mondták, a többi, hozzáadva az elsőszülöttek (bechor) és az állati tized Á.-t (maászer peszach), kevésbé szentek (kodósint. kallim) voltak. Jochanan ben Zakkai már azt tanította, hogy amint Izráel fiai megváltják magukat az Á.-sal, úgy a nem-zsidókkal szemben jótékonyságot kell gyakorolni (Bába Batra 10b), amikor pedig; a jeruzsálemi Nagy Templomot lerombolták tanítványait azzal vigasztalta, hogy a bűnáldozás helyett a jócselekedetek gyakorlása, lépjen (Ábot de-Rabbi Nalan 4). Minthogy az Á. még fennállása idején a szkeptikusok kritikájának volt kitéve, nem hiányoztak annak védelmezői sem. Így Ben Azzai úgy magyarázta az Á.-t, hogy az csupán az emberek gyönyörűségének, belső szándékának kifejezése, az Egy Isten nem kíván áldozatot s arra nincs szüksége (Szifré Num. 143; Menáchot 110a., Zsolt. 1. 12, 13). Őszinte Á.-t elfogadtak és bemutattak nem-zsidóktól is s ezt Malachiás próféta is szentesíti (1. 11). A Talmud szerint a világ békességéért való könyörgés és Á. nem csupán a speciális békeáldozatnak, hanem valamennyi áldozatnak célja (Szifra, Vajikra 16); fontosabb dolog a bűnt kerülni, mint elkövetett bűnért később áldozatot bemutatni, de ha már elkövette valaki a bűnt, akkor bűnbánó kedélyállapotban hozza meg áldozatát, nem pedig, mint az ostobák teszik, csupán a törvény előírása szerint (Beráchót 23a). Egyik régi felfogás volt az is, hogy Isten az Á.-t az üldözöttre és nem az üldözőre terjeszti ki; ezért áldoztak szelíd állatokat a legrégibb korban s nem a vadállatot, hanem az attól üldözött nyájat áldozták fel (Peszikta de-R. Kahana 76b; Levit. Rabba 27). Hogy csupán az Á. nem nyugtathatja meg Istent, azt maga Mózes is tanította (Num. 28. 2). A naponkénti bűnbánás jeléül szolgáló két bárány Á.-át a Talmud is említi (Pesz. 20a, 61); a só elengedhetetlen melléklete volt az állati Á.-nak is s ez a szenvedés morális hatásának kifejezéséül szolgált, annak a szenvedésnek, amelyet a bűntudat okoz, s amely megbocsátásra vár s amely tisztító hatású (Beráchót 5a); aki bűnbánóan csupán csekély lisztáldozatot mutat be, az mindenben eleget tesz kötelezettségének (Malachia 1. 11). A jeruzsálemi templom elpusztítása után a rabbik elvetették az Á.-t s a bűnbánást, valamint a kétszeri imádkozást léptették annak helyébe s azt tanították, hogy aki száműzetésben megemlékezik naponkénti imáiban a jeruzsálemi szentély Á.-ról, az olyannak tekintetik, mint aki maga is áldozott (Peszáchim 69b; Levit. Rabba 7. 30); a lulav és eszrog (l. o.) is az Á. pótlásául szolgálnak (Szukkót 45a b); a «Sémá» és a «Téfilló» repetálása, a tefillin naponkinti reggeli felvétele s abban való ájtatoskodás egyenrangú az oltáron való Á.-sal (Beráchót 15. 14b); Midras Tehillim 1. 2). Amint az oltárt az «asztal» szó fejezte ki, úgy a családi otthon asztala is kiengesztelésül szolgálhat (Beráchót 55a; Menáchót 97a): ez utóbbi allegória a jócselekedetekre s a szíves vendéglátásra, továbbá a családi békére és a tisztesség megőrzésére vonatkozik s ilyen értelemben egyenlő a családi asztal az oltárral, ahol egykor áldozatot mutattak be az ősök (Ábot de R. Natan 4.). Az alázatos szívűt mindenkor úgy tekintették, mint aki minden előirt áldozatot meghozott (Szóta 5b; Szanhedrin 43b; Peszikta chadasa 6. 52. ed Jellinek). A zsinagógában elmondott őszinte imádság egyenlőnek tekintetett az Á.-sal, a tanulás, illetve ahol a Tóra szellemében tanulnak, pedig egyenlő volt az oltáron hozott tűzáldozattal (Menáchot 110a). Ezt így tanították már az amórák(l. o.) a jeruzsálemi templom fennállása idején. Az előimádkozó, aki a hitközség könyörgését interpretálja, az áldozathozó funkcionáriussal egyenlő. A Talmud azt is tanítja, hogy a messiási korban valamennyi Á. meg fog szűnni, csupán a hálaadó Á. marad meg. Aki a szegényekről gondoskodik, a Bibliában (Levit. 23. 22) előírt módon, olybá vétetik, mint aki oltáron áldozott a jeruzsálemi templom szentélyében (Szifra, Emor 101c), ugyanez áll arra is, aki nélkülöző tanulót házához fogad (II. Kir. 4. 9 ; Beráchót 10b); az ily cselekedet egyenértékű a naponkint kétszeri Á.-sal. A tudósnak, rabbinak adott ajándék az első gyümölcs feláldozásával egyenértékű (Ketubót 105b). Egy haggadikus fantázia az Égben oltárt lát, melyen a főpap ornátusában Michael arkangyal áldoz: áldozatának tárgyai az igazságosak lelkei; a messiási korszakban ez az égi oltár le fog szállni Jeruzsálemre (Midrás «Aszeresz ha-Dibrósz» és Tószafot Menáchot 110; Midrás Num. Rabb. 12). A XI. sz.-i kiváló provencei exegeta R. David Kimchi véleménye szerint csupán önkéntes Á. volt a zsidóknál az önálló államiság korában s nincs alap annak igazolására, hogy parancs útján legálisan kényszeríthető lett volna. Már az amorák és tannaiták, a későbbi moralisták, továbbá Philo, Maimonides, Nachmanides, Juda Halevy, valamennyien szimbólumot láttak abban. Eredeti formájában a peszachi ártatlan bárányáldozat máig megmaradt a szamaritánusoknál (l.0.) a Gerizim hegyén. A modern zsidó teológusok, a tudomány egész anyagának egybevetésével állapították meg az Á. jelentőségét. Bacher (l. o.), majd Dávid Hoffmann (l. o.) és Emil Hirsch foglalkoztak e kérdéssel leginkább. Hoffmann véleménye szerint az ókori zsidó Á.-ok szimbólumok és pedig: az embernek Isten iránti háláját. Istentől való függőségének tudatát, Istennek való abszolút engedelmességét és abszolút bizodalmát fejezte ki és szimbóluma volt zsidó Á., hogy Izrael választottságát és Istennek hajlékában való jelenlétét is jelképezte. Az Á.-t a héber nyelv «avódó»-nak, szolgálatnak nevezi, vagy máskép «avódó seba-maásze»-nek, külső szolgáltatmánynak, amelyet ugyanakkor a héber nyelv géniusza «avódó seba-lev»-nek, a szív szolgáltatásának: imának (tefilló) is nevez. Tény az, hogy a zsidó liturgia az «avódó», az Á. visszaállítását naponkinti imákban tartalmazza s annak felfüggesztését Izrael büntetésének tartja. Az Á. visszaállítását a rabbinikus írások közül több tartalmazza (Levit. Rabba7; Exod.R. 31; Midras-Tehillim (17). V. ö. Prof. E. Hirsch tanulmányát a Jew. Encycl.-ban.""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 107 .cimszó a lexikon 22 . oldalán van.