10095.htm CIMSZO: Akiba ben SZOCIKK: """Akiba ben Joszef (általában Rabbi Akibának nevezik), a zsidóságnak Mózes és Hillel mellett legnagyobb tanítója, a bibliai tudományok, a tanítás és tanulás megszervezője, a jabnei akadémia alapítója, hírneves írásmagyarázó, a Hadrian alatti zsidó szabadságharc szellemi vezetője és a zsidóság «szent»-nek nevezett mártirja, szül. 50 körül, megh. 132-ben. Életéről rengeteg feljegyzés van a Talmudban és máshol is, azonban annyira át van szőve a legendákkal, amelyek alakját később övezték, hogy részletes élettörténetét nehéz megállapítani. Tény az, hogy ifjú korában pásztor volt (Jeb. 86 b. és 16 a.), de csupán legenda, hogy egy gazdag jeruzsálemi birtokos leányát vette feleségül. Felesége Ráchel, egy Jósua nevű jelentéktelen ember leánya volt, aki hűségesen megosztotta férje sorsát mindenben s nem ellenezte, hogy A., aki férfikorában kezdett tanulni s addig a rabbik ellensége volt, meggyőződve a tudás hatalmáról, mint meglett férfiú üljön a rabbik lába elé (Pesz. 49 b.). A mester, akit szülővárosában, Lyddában hallgatott, R. Eliezer ben Hyrkanos volt, aki már Jochánan ben Zakkai halála után működött. A. tizenhárom évig szakadatlanul tanult, jóllehet családjáról kellett gondoskodnia, mielőtt maga is tanítani kezdett volna. Másik tanítómestere volt R. Tarfon, aki később maga is tanítványa és csodálója lett A.-nak (Szifré Num. 75). Amíg R. Eliezer élt, A. Lyddában működött, azután Bené Berakban, Jaffa közelében (Szanhedrin 32 b., Toszefta Sabbat III. 3.), majd Ziphronban, később pedig Jabnéban, ahol a Szynhedrion elnöke volt. A későbbi legkiválóbb tannaiták az ő tanítványaiból kerültek ki s a Talmud 12,000-nél többre teszi azok számát, köztük R. Méir (l. o.) és Simon bar Jochi voltak a leghíresebbek. A. Bar-Kochbát, a hadvezért, valószínűleg nacionális okokból Messiásnak tartotta. A szabadságharcban való részességéről ez a legfőbb adat (Jerus. Taanit IV. 68 d.) s azt jelenti, hogy szellemi hátvédjét képezte annak. Számos utazása is fel van jegyezve; így 95-ben Rómába ment, ahol két évig tartózkodott. Kiterjedt nyelvtudása miatt a császárhoz küldött követség tagjaival ment. Ez alkalommal a Talmud szerint Galliában is megfordult. 110 körül pedig a babilóniai Nehardeában járt, ahol a zsidóság nagy kultúrcentruma volt a későbbi évszázadokban is. Útja azonban nem politikai jellegű volt, hanem kulturális vonatkozású. Halálát a Talmud szerint (Berách. 61 b.)az okozta, hogy megszegte Hadrian császár edictumát, mely a zsidó vallás tanítását és törvénymagyarázatát eltiltotta. Sok évig tartották börtönben (Szanhedrin 12 a.) és sorsát előre látta beteljesedni, miután több iskolafőt ő előtte végeztek ki. Hogy a valóságban miként ment végbe A. kivégzése, azt sem lehet pontosan megállapítani a rengeteg legenda miatt. A leírásokból az tűnik ki, hogy hosszas tortúra után égették el elevenen s ő az egész idő alatt a legnagyobb türelmet tanúsította s a körülállóknak erkölcsi tanításokat adott, majd fennhangon a Sémá-t, Izrael Egyistenhitét hangoztatva, lehelte ki lelkét, példát adva a későbbi korok tűzhalált halt mártírjainak. A. személyéről mindenesetre kevesebbet tudunk, mint tanításáról, amely a Talmud egész területen szétszórva feltalálható. A tudást tartotta legfőbb erénynek, de csak, ha szerénységgel párosul: «Aki tudása miatt feltolja magát, olyan mint egy útszéli hulla, mely előtt az utas gyorsan tovább halad.» Másik idevonatkozó mondását Lukács evangélista átveszi (14. 8—12.) s ez A.-nál így szól: « Helyedet mindig rangodon alul válaszd, amíg nem kérnek rá, hogy előkelőbb helyre ülj, mert jobb, ha mások szólítanak fel, hogy lépj előbbre, mint ha arra kérnek, hogy hátrább ülj.» Jótékonyságát számos helyt megörökíti a Talmud, melyből azt is megtudjuk, hogy a jótékonysági adományok templomi szekrényének felügyelője volt (l. Jótékonyság). Szellemi kiválósága egészen elsőrendű volt. Az ótestamentumi kánon végleges megállapítása tőle származik, egyszersmind számos apokrif irat fel nem vétele is, jóllehet ezek tanulmányozását sem tiltotta el a legkevésbé sem, sőt ő maga többször idézett az Ecclesiasticusból. A Septuaginta akkor a zsidók közt is elterjedt hibás szövegét, melyet a keresztények már az ő korában a zsidóság ellen magyaráztak, A. pótolta a kanonizált Bibliával. A Targum-Onkelos szerzésében is döntő része lehetett, mert ezeknek halachikus anyaga teljesen fedi A. véleményeit. A Halacha volt A. legfontosabb anyaga. Ez ő előtte még nem volt rendszerezve s ennélfogva vallási utasításul nem szolgálhatott, csak ott, ahol iskolafő volt. A. volt az, aki a Misnában megszövegezte a halachikas kódexet, a Midrásban a halacha-exegézist, a Halachotban pedig magának a Halachanak logikai módszerét és alkalmazását mutatta. Azok a talmudszerzők, akik p. o. a Misna máig is az ő korukban már meglévő formájának végleges megszövegezőjéül R. Méirt tartották, azok is megegyeznek abban, hogy az A. szövegezésének módosítása s az ő módszere nyomán jött létre. Eszerint a kodifikált Halacha a Misnával, a Tószefta a Misnára vonatkozó logikus érvekkel és a halachikus Midras A. élete művének tekinthető. Azonkívül tanítványaitól erednek a Mechilta és több Szifra. Nagy érdeme A.-nak, hogy óvakodott a dogmatizálástól s azt teljesen elkerülte, mint a fejlődés alapján álló judaizmus szellemével össze nem egyeztethetőt; de azt is látta, hogy egyedül a bibliai szöveg nem elegendő akkor, amikor a kereszténység is szent könyvnek ismeri azt el; ezért volt szükség a szóbeli hagyomány és magyarázatok rögzítésére s ezt végezte ő el tanítványával, Aquilával, azon célból, hogy a görög filozófia különösen a gnosztikus szellem felszívó hatásától megvédje a zsidóságot. A. volt az, aki először tanította tudatosan azt, hogy a kanonizált bibliai szöveg belső értelmű, abban felesleges szó vagy éppen betű nincs, hanem minden lényeg; belőlük ered s onnan fejleszthetők a vallási, erkölcsi és polgári törvények. A. vallásfilozófiája hasonló Philóéhoz; az ember létének alapja az eszme; az ember nem Isten képmására, hanem Isten eszméje után teremtetett. Monotheismusa a szigorú, tiszta zsidó monotheismus volt, mely az angyalhitet tökéletesen kizárta s a személyes istenhitet is. A. az akaratszabadság elvét vallotta: «az akarat szabadsága minden embernek meg van adva»; «A világot isteni kéz kormányozza, de az ítélet minden ember jó és rossz cselekedetének megmérésén alapszik» Isten transzcendentális természetének megmagyarázása után vezeti le A. az indeterminizmust, a korlátlan akaratszabadságot, amely már ebben az időben ellentétbe hozta az akkori kereszténységgel, éppen úgy, mint szigorú egyistenhite, mely közvetítőt nem ismer: «Boldog vagy ó Izrael, hagy égi Atyád által tisztultál meg», mint írva van (Jerém. 17., 18.): «Izrael reménysége Isten.» (A héber «mikvó» szó egyaránt jelent reményt és fürdőt.) A. szerint Isten attribútumai nem csupán az igazságosság, hanem a jóság és irgalom is, mely azonban nincs alárendelve az előbbinek. Ez tükrözik vissza erkölcsi aforizmájából is: «Isten a világot irgalommal, de az emberi cselekedetek jó és rossz oldalainak mérlegelésével kormányozza.» Legfőbb törvénynek A. is a felebaráti szeretet bibliai törvényét vallja (Levit. 19., 18; Szifra kedósim 4.), de ez magában véve még nem elegendő s A. hevesen protestál a keresztények, azon véleménye ellen, hogy a judaizmus «csupán csak moralitás». Más kötelességei is vannak az embernek. Filozófiája dacára, A. a zsidó nacionalizmus legtudatosabb megtestesítője, még a Talmudban feljegyzett víziói is, amelyek a jövőre vonatkoznak, visszatükröztetik népe iránt érzett nagy szeretetét.""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 95 .cimszó a lexikon 19 . oldalán van.